Digitalizálnák a tengeri áruszállítást

A hajózási társaságok nyitottak a digitális megoldásokra, már csak a nagy piaci verseny és a növekvő dokumentációs kötelezettségek miatt is, de az ágazat összességében nagyon nehézkesen reagál. Különösen a sok szabályozás fékezi le az innovációkat. A Nautiluslog startup alapítói digitalizálná a tengeri áruszállítást.

Tanúsítványok, hosszas auditálás és engedélyek nélkül semmi sem működik, ráadásul még a hatóságokat és a hajózó országokat is meg kell győzni egy új technológia hasznosságáról. Mindezt tetézi, hogy sok hajóüzemeltető számára a startupok teljesen új terepet jelentenek.

A Nautiluslog nevű vállalkozás célja, hogy digitalizálja azt a területet, ahol még mindig a kézírás számít meghatározónak: a hajónaplók vezetését. Napjainkban az a gyakorlat, hogy ha például egy konténerszállító hajó Kína irányába elhagyja a hamburgi kikötőt, akkor a kapitánynak óránként be kell írnia a hajónaplóba a legfontosabb eseményeket és az olyan adatokat, mint az aktuális irány, a sebesség, az időjárás-változások, valamint a különböző manőverek és a kikötések. Ennek köszönhetően tudja a személyzet többi tagja a műszakváltáskor, hogy mik történtek. A folyamat összetett és bonyolult. A Nautiluslog úgy változtatna mindezen, hogy kifejlesztett egy szoftvert, amely kiválthatja a hagyományos hajónaplót.

A Nautiluslog elsősorban a GPS-vevőegységre épít, amelynek köszönhetően automatikusan megtudható és követhető a hajók pozíciója, továbbá a fontos események bejegyezhetők a digitális hajónaplóba. Az irányváltásokkal vagy az időjárás-változásokkal kapcsolatos adatok közvetlenül egy alkalmazásba kerülnek, más esetekben egy felbukkanó üzenet figyelmeztet a dokumentálandó eseményekre. Az összes adat egy nagy fájlba kerül. A felhőkörnyezeti kapcsolatnak köszönhetően a személyzet összes tagja bármikor hozzáférhet a legfrissebb információkhoz. Ráadásul nincsenek többszörös bejegyzések és költségeket is meg lehet takarítani ilyen módon.

Eddig is alkalmazták az ágazatban például Excelt vagy a különböző szoftvereket, de ezek a megoldások nem válthatják ki a hajónaplót. Ezen programok hátránya, hogy az adatok csak a kikötés után értékelhetők ki. A hajók korlátozott hálózatba kötöttsége miatt így az egyes eseményekre való reakciók csak nagy késésekkel valósulhatnak meg, ami elfogadhatatlan. A Nautiluslog viszont minden meglévő infrastruktúra bevonásával és komolyabb erőforrások nélkül használható. Az új szoftver alapkiadása ingyenes, ebben a hajóüzemeltetők használhatják a beépített eszközöket és dokumentációkat készíthetnek. Aki felhőkörnyezeti hozzáférést akar vagy jelentéseket készíteni, annak havidíjat kell fizetni – írta azt sg.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!

Eseménynaptár

« 2018 december » loading...
h k s c p s v
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6

Hírlevél

FACEBOOK