Csóka László 4. lett a modellvitorlás-vébén

A lengyel Jan Springer megszerezte negyedik világbajnoki címét az orfűi modellvitorlás-világbajnokságon. A Kantun S típusú hajóval versenyző modellvitorlázó 2009 óta három vébén szerzett aranyérmet és most a Pécsi-tó is szerencsét hozott számára.

A világbajnoki ezüstérem Pavel Novotny nyakába került. A cseh versenyző a nagy rivális hajótípussal, egy BritPoppal érte el a kiemelkedő eredményt. A német Jens Amenda (Fraktal 2) és a magyar Csóka László (Kantun S) végig szoros küzdelmet vívott egymással, és a harmadik versenynapot követően Amenda mindössze egy ponttal vezetett Csóka előtt.

Szerdán mindenki nagyon várta a szelet és az ezzel járó sorsdöntő futamot, de sajnos a versenyzőkön és a nézőkön is a csalódottság lett úrrá, amikor látszott, hogy a modellvitorlások számára is lehetetlen szélviszonyok egész nap kitartanak. A szélcsend most a német versenyzőt segítette a dobogóra, Csóka küzdelem nélkül szorult a negyedik helyre. A legjobb magyar versenyző a vébéezüst mellé most az egyméteres osztályban szerzett egy negyedik helyezést, ami csakúgy, mint az ezüstérem, kiemelkedő teljesítménynek számít a közel 70 hajós mezőnyben.

Csütörtökön kezdődik a Marblehead osztály négy napon keresztül tartó világbajnoksága, amelyben több hazai versenyző is érintett, továbbá Csóka számára egy újabb lehetőség, hogy a vábámezőnyt maga mögé utasítsa. Az M osztály futamait Székely Antal olimpikon vitorlázónk rendezi, aki az utóbbi tíz évben a modellvitorlázók táborát is erősíti.

A magyar csapat eredményei az F5-E osztályban: Garay György 9., Kiss Miklós 14., Székely Antal 20., Országh Tibor 28., Forrai Csaba 33., Illés Zoltán 35., Bodnár Imre 36., Schulek János 40., Forró Krisztián 42., Nagy Ferenc 43., Lendvai Gábor 53., Horváth István 60., Kellényi István 64.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!