Búvárkaland a vizek védelméért

A kanadai Nathalie Lasselin harminc óra alatt 70 kilométert tett meg a Szent Lőrinc-folyóban, hogy felhívja a figyelmet az ivóvízforrások védelmének fontosságára.

Ekkora távolságot megtenni a víz alatt nem egyszerű feladat, főleg a kanadai viszonyok között. Meglehetősen sok felszerelésre volt szüksége a merüléshez, a légzőkészülék mellett vitt magával kommunikációs eszközöket is a kapcsolattartáshoz. Komoly csapat is segítette a hosszú út során, amihez víz alatti vontatót használt. Nyolc híd alatt úszott át a 30 órás merülés során a folyó sűrűn lakott partja mentén.


Nathalie elmondása szerint nem csak egy öncélú rekordról volt szó. Búvárként eltöprengett rajta, milyen különös, hogy mennyi helyen merült már a nagyvilágban, miközben a hozzá legközelebb eső víz mélyét alig ismeri. Azt viszont tudni lehet, hogy a nagyvárosokat összekötő folyó feneke tele van hulladékkal, és szerette volna felhívni a figyelmet arra, hogy óvni, védeni kell a Szent Lőrinc-folyót, amely a térség fontos ivóvíz forrása – írta a divecenter.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!