Berecz Zsombor balesete miatt nem indul az Eb-n

Egy biciklis baleset miatt Berecz Zsombor kihagyja a pénteken kezdődő Finn dingi Európa-bajnokságot, sőt az utána következő két nagy versenyt is.


Még február utolsó hetében a spanyolországi Cádizban, az idei Európa-bajnokság helyszínén edzés után, biciklizés közben törött el Zsombi bal hüvelykujja, Ideiglenes rögzítést kapott és mintegy másfél-két hetes kihagyással számolt, az Eb-részvétel tehát már ekkor bizonytalanná vált.

Egy héttel később a Baleseti Kórházban a kontrollröntgen során aztán ki is derült, hogy sokkal nagyobb a baj, mert a törött ujj el is mozdult, így azonnal operálni kell. A műtétet el is végezték, rögzítették az elmozdult csontot, ám ez azt is jelentette, hogy a hat hét gipsz és a rehabilitáció miatt nemcsak az Eb, hanem a március végén kezdődő Trofeo Princessa Sofia (Palma de Mallorca) mellett egy világkupaverseny (Hyeres) is elúszik.

„A hyeres-i verseny idején már nem lesz gipsz a kezemen, de messze nem lennék százszázalékos állapotban, ráadásul még tartana a rehabilitáció, ezért nem erőltetjük az indulást” – mondta Zsombi a Hunsail.hu-nak. Ha minden jól megy, a június közepén kezdődő Kieler Woche világkupaverseny lesz az első, amelyen Zsombi visszatér a nemzetközi élmezőnybe.


A gipszes időszak alatt állóképességet fenntartó, illetve növelő edzésekre szűkül a felkészülés, azaz elsősorban a has- és hátizmok erősítése és a biciklizés kap főszerepet.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!