Balatonkenese várja a hajózókat

Szeptember 8. és 10. között rendezik az ország legnagyobb vízi hajókiállítását, a Balaton Boat Show-t, a Kenese Marina Port kikötőben. A seregszemlén a hazai hajós piac minden jelentős képviselője jelen lesz – félszáz hajó parton és vízen, ismert hazai és nemzetközi, vitorlás, motoros és elektromos hajómárkák, ruházat, kiegészítők és minden, ami a hajós élethez kapcsolódik.

Aki ellátogat, a széles hajós kínálat mellett megtekintheti a Magyar Vitorlás Szövetség, az Erste World és Kollmann András egyedülálló fotókiállítását, amely a Kékszalag legendás hajóit mutatja be, valamint találkozhatnak a tizenháromszoros Kékszalag-győztes Litkey Farkassal is.

A legújabb hajók premierjei mellett a tradíció is jelen lesz: a kiállítás látogatóival közösen ünnepli 90. születésnapját a Balaton egyik ismert hajója, az 1927-ben épített, Pálinkás Csaba hajóépítő mester által felújított, Lady névre hallgató faklasszikus, amelyet testközelből is megtekinthet minden érdeklődő.

Minden délután érdekes hajós beszélgetések várják a hallgatóságot, a legszerencsésebb látogatók pedig a kiállítás nyereményjátékán wellnesshétvégét nyerhetnek.

A rendezvény kiváló lehetőséget kínál arra, hogy a hajózás iránt érdeklődők, hajóvásárláson gondolkodók személyesen is megismerkedjenek a forgalmazókkal, kiválasszák az igényeiknek megfelelő járművet, lehetőség szerint ki is próbálják azokat. Mindezek mellett az őszi seregszemlével egy időben tudják a gyártók a legkedvezőbb feltételeket kínálni a következő szezonra megrendelt hajókra, illetve a kiegészítőket, ruházatot forgalmazók is ekkor indítják el őszi akcióikat.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!