Bajba kerülhetnek a tengerjárók Velencében

Velence polgármestere az UNESCO-hoz fordult, hogy helyezze a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára a lagúnák városát, mivel az olasz közlekedési miniszter nem hajlandó támogatni azt a tervet, hogy a tengerjáró hajókat elirányítsák a forgalmas Giudecca-csatornából.

Luigi Brugnaro azt követően állt elő kérésével, hogy június elején egy lehorgonyzott turistahajónak ütközött egy irányíthatatlanná vált tengerjáró hajó, és a balesetben legalább négyen könnyebben megsérültek. „Velence veszélyben van, és veszélyeztetve érezzük magunkat” – nyilatkozta a Radio 24-nek.


Brugnaro közölte, a városvezetés nem bízik a kormányban, különösen Danilo Toninelli közlekedési miniszter hagyta cserben a települést, aki elvetette az előző kormány által elfogadott tervet, amely szerint a zsúfolt csatornákat lezárnák a nagy tengerjáró hajók elől.


A 40 ezer tonnánál nagyobb hajókat 2014-ben már egyszer kitiltották Velencéből, ezt a rendelkezést azonban egy évvel később az olasz közigazgatási bíróság semmisnek nyilvánította. Az IlSole24Ore olasz gazdasági napilap szerint Velencébe tavaly több mint ötszáz nagyhajó hajtott be, 1,5 millió turistával. Ez több mint 280 millió euró bevételt jelentett a város számára.


Az UNESCO 2017-ig adott határidőt az olasz hatóságoknak arra, hogy hozzanak hathatós intézkedéseket a város műemlékeinek és törékeny környezetének megvédésére, ellenkező esetben a veszélyeztetett helyszínek listájára teszi Velencét. Később a határidőt egy, majd újabb három évvel meghosszabbították, mondván a városvezetés kedvező intézkedéseket hozott a turistaáradat feltartóztatására – írta az MTI.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!