Az élmezőnyben végeztek a magyar vitorlázók

Finnben és Laser Standardban a 11. helyen végzett Berecz Zsombor és Vadnai Benjamin is. Mindketten nyertek futamot, emellett Berecz két, Vadnai pedig három tízen belüli helyezést ért el. Vadnai Jonatán 23. lett Laserben.

A nemzetközi mezőnybe kilenc hónap után a Kieler Wochén visszatérő Berecz Zsombor futamgyőzelemmel és 3., valamint 8. helyezéssel az összetettben a 11. helyen zárta a versenyt, ami az utolsó nagy regatta volt a kvótaszerző világbajnokság előtt. „Bemelegítő versenynek kicsit erős volt, mivel szinte minden nap viharos szél volt. Amiért idejöttünk az kiderült, a mezőny megmutatta, hogy miben maradtam le az elmúlt hónapokban. A következő hónapban ezeket a hiányosságokat kijavítjuk és felkészülve érkezünk a világbajnokságra” – írta Facebook-oldalán a magyar finnes.


A 69 hajót számláló mezőny – amelyben 2-3 nagymenő kivételével az összes élversenyző szerepelt – élén az új-zélandi Josh Junior végzett a norvég Anders Pedersen és a brit Ed Wright előtt.

A Laser Standard osztályban Vadnai Benjamin szintén a 11. helyen végzett, testvére, Jonatán pedig a 23. lett. Benjamin megnyerte az első futamot, ezenkívül egy 5., egy 7. és egy 9. helyen végzett, Jonatán legjobb helyezése pedig egy 8. volt. A versenyt a német Philip Buhle nyerte a brit Elliot Hanson és két horvát vitorlázó, Filip Jurisic és Tonci Stipanovic előtt.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!