A Vörös-tenger tehenei

voros_tenger_tehenei_01A lamantinok a növényevő cetek, vagy szirénfélék családjába tartozó emlősállatok. A tengeri tehenek a földtörténeti eocén időszakban, az ormányosokkal rokon szárazföldi, négylábú emlősökből alakultak ki. A tengeri tehenek legközelebbi, szárazföldi rokonai az elefántok.

voros_tenger_tehenei_02A vízi környezethez történő alkalmazkodásuk során orruk és állkapcsuk a legeléshez alkalmazkodva lefelé hajlott. Mindkét állkapcsukon elöl éles szarulemezeket viselnek, ezek a táplálék megragadására, leharapására szolgálnak. Csontjaik a víz felhajtó erejét kiegyenlítve tömörré és nehezebbé váltak, végül hátsó végtagjaik teljesen eltűntek, a mellsők pedig úszókká alakultak. Csaknem egészen csupaszok, csak itt-ott viselnek szétszórt sertéket.

Hengeres testük hasonlít a cetekéhez, de koponyájuk a patásokéra emlékeztet, innen a tengeri tehén elnevezés. Metsző fogaik korán kihullnak, szemfogaik hiányzanak, zápfogaik csak egyszer fejlődnek, s az elhasználtakat hátul újonnan képződők pótolják. Átlagosan kétévente egy borjút ellenek. A borjú 12-18 hónapig marad az anyjával.
voros_tenger_tehenei_03Két alfajuk ismert: az afrikai (Manatus Senegalensis), 2,5 méter hosszú, Afrika nyugati partjai mentén, különösen a nagyobb folyamok torkolata közelében él. Ide tartozik az a kicsiny, néhány száz egyed alkotta, Vörös-tengeri populáció, a dugongok, melyről most szót ejtek. A másik alfaj az amerikai (Manatus Americanus ), mely 3 méterre is megnőhet. Ez Dél- és Közép-Amerika keleti partjainál él, ahonnét a nagy folyókba előszeretettel úszik föl.

Érdekesség, hogy a lamantinok, megannyi tengeri fajjal együtt kedvtelve látogatják az édesvizeket. A delfinek, ezen belül a belugák (fehér delfinek) és egyes cetfajok előszeretettel látogatják a folyók torkolatvidékét. De meglepő módon bizonyos cápafajok, pl. a bikacápa is gyakori vendégek ezeken a helyeken.
A sekély tengerekben békésen legelésző állatok legnagyobb ellenségei a motoros hajók, s a hideg tél. Szerencsére a Vörös-tenger klímáját tekintve trópusi jellegű, így itt háborítatlanul élhetnek e kedves és bumfordi állatok anélkül, hogy vándorlásra lennének kényszerítve.
A világon szinte mindenütt védettek. Az emberiség áldásos tevékenysége következtében ugyanis húsáért és bőréért előszeretettel vadászták, mára igen megcsappant az egykor elterjedt tengeri emlősök létszáma. Ezért is kerültek fel a „Nemzetközi Vörös Listára”, mely a fokozott védelemre szoruló élőlényeket tartalmazza.
voros_tenger_tehenei_05Legfőbb tápláléka a sarjadó neptunfű (Posidonia Oceanica), mely bőven tenyészik a Vörös-tenger déli részein. Kedvelik a gyorsan fölmelegedő, sekély, partközeli, homokos lapályokat, ahol nagy számban is előfordulhatnak. Emlős lévén tüdővel lélegzik, így 5-8 percenként a felszínre kell jönnie levegőért. Az éjszakát virág-alakban elhelyezkedve, szintén a felszínem töltik. Ekkor a legsebezhetőbbek. Ilyenkor esnek óhatatlanul áldozatává az arra járó hajóknak. Szerencsére a lamantinok a csendes, külvilágtól elzárt tengeröblöket kedvelik, ahol a hajóforgalom elenyésző.

Ilyen élőhely a Vörös-tengeren az Abu Dhabab-öböl, ahol rendszeresen meglátogatjuk egy kedves dugong család élőhelyét. A mintegy másfél kilométeres, sekély tengerrész a turisták által kevésbé ismert, itt nyugalmat lelnek az élőhely lakói. Általában csak a családfő mutatkozik, a többiek rejtve élnek. De őt is igen nehéz megtalálni. A homokos tengerfenékbe szinte beleolvad kültakarója színével és mintázatával. Állandó társbérlőik a nagytestű levesteknősök, akik ellentétben rokonaikkal, a kisebb cserepes teknősökkel, szintén a füves-homokos területeket kedvelik. De erre laknak a gitárcápák is, melyekre szintén nem jellemző vándoroló életmód, viszont szintén kedvelik a homokos aljzatot. A tengerek nagy vándorai, a ráják, ezek közül is a manták, gyakorta megjelennek a nyílttengeri fehérúszójú cápák társaságában ezeken a helyeken. A populáció tehát alapvetően ezekből a fajokból tevődik össze.

A gyakorlottabb és kalandkereső búvárokat egy idő után természetesen már nem köti le a búvárkodás technikája. Ez éppúgy automatizmussá válik, mint az autóvezetés. Ekkor válunk képessé arra, hogy igazán koncentrálhassunk az élményekre, tengerek lakóira. Új távlatok nyílnak! A halak, emlősök éppúgy keresik a kontaktust a világukba tévedt, esetlen, buborékokat fújó élőlényekkel, mint mi, búvárok velük.

voros_tenger_tehenei_04Nemrégiben épp a dugongpapát kísértünk el menetrend szerinti falatozására. Mikor mellé szegődtem és legelést imitálva nem tágítottam mellőle. A böszme állat a maga módján, komótosan vette tudomásul jelenlétemet. Mégis felfigyelt rám. Lám-lám egy újabb jelentkező az egyre fogyó neptun fűre! Élesebben kezdett figyelni. Erre óvatosan hanyatt feküdtem a homokos fenéken. Furcsa módon az volt a válasza, hogy ő is hanyatt vágta magát. Aztán a lamantin elkezdte utánozni a mozdulataimat. Próbaképpen apró buborékokat kezdtem ütemesen kifújni, mire ő is ezt tette! A hatalmas lamantin bika úgy látszik, játékos kedvében volt, vagy a maga módján próbált kommunikálni? Az esetet filmre vettük és amennyire tudtam, igyekeztem fotózni is. Viselkedése rejtély maradt. Hasonló viselkedést figyeltem meg az évek során több más faj esetében is. Napóleon halak, delfinek, ráják mind-mind csodálkozásra késztették sok búvár társamat. Vajon kommunikálni próbálnak ők is vagy csak néha jókedvükben tréfálkoznak? Vajon ezekben a teljesen más világban élő állatokban milyen gondolatok ébrednek velünk kapcsolatban? Ezekre a kérdésekre keressük együtt a választ minél több időt töltve a csend világában!

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!

FACEBOOK

Hírlevél

Eseménynaptár

« 2017 november » loading...
h k s c p s v
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3