A jég alatt keresik a legendás hajót

Ernest Shackleton angol–ír felfedező 1914–15-ös antarktiszi expedícióján elsüllyedt hajója, az Endurance maradványait keresi a Weddell-tengeri nemzetközi expedíció.

Shackleton expedíciója 1914 nyarán indult útnak azzal a céllal, hogy a Déli-sark érintésével átszelje a kontinenst. Az Endurance-t azonban a Weddell-tengeren körülzárta és összeroppantotta a jég, a hajó pedig elsüllyedt. Shackleton a legénységgel az Elefánt-szigetre menekült, majd segítségért indult, és végül sikerült minden emberét kimentenie 1916 nyarán.
Az Antarktiszt kutató Weddell-tengeri expedíciónak pontos elképzelése van arról, hogy hol feküdhet hullámsírjában, mintegy háromezer méter mélyen az Endurance. Az egykori kormányos, Frank Worsley ugyanis kitűnően képzett navigátor volt, és pontosan rögzítette a hajó elsüllyedésének koordinátáit.

A nemzetközi expedíció vezető tudósa, Julian Dowdeswell professzor, a cambridge-i Scott Sarki Kutatóintézet vezetője a BBC Radio 4 adásának adott interjújában elmondta: nem lesz könnyű megközelíteni a helyszínt, ahol a hajó maradványai lehetnek. „A jelenlegi helyzetünktől még sok száz kilométernyi nagyon nehezen járható tengeri jégen kell átkelnünk” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy kitűnő jégtörő hajójuk ellenére sem lehet előre megítélni, hogy sikerül-e áttörni a tengeri jégen.


Ha kellően közel tudnak kerülni az Endurance-hez, az expedícióban részt vevő amerikai Ocean Infinity geofizikai kutatóvállalat autonóm víz alatti robotját vetik be a maradványok felkutatására: a szonda a tengerfenék 20 kilométerszer 20 kilométeres területét tudja átfésülni. Ha megtalálja a roncsot, szintén egy autonóm vízalatti járművel készítenek róla felvételeket.
A kutatók várakozása szerint a fából készült Endurance jó állapotban lehet, mivel a hideg vízben nem élnek meg azok az organizmusok, amelyek felemészthették volna.


Mensun Bound tengeri archeológus arra számít, hogy a hajó roncsait félig függőleges állapotban találják meg, és valószínűleg a hajótest fele is egyben maradt. Ugyanakkor azt sem zárta ki, hogy a tengerfenékkel ütközve a hajó teljesen szétnyílt.
Az expedíció hajójának, az SA Agulhas II-nek az útját eddig szerencse kísérte, az utóbbi évek más expedícióival szemben, amelyek nem tudtak áttörni a jégen, már sikerült eljutnia a Larsen C jégselfig, és tudományos kutatóprogramjából számos feladatot is el tudott már végezni – írta az index.hu az MTI híre nyomán.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!

Eseménynaptár

« 2019 július » loading...
h k s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
szo 27

Kelet-Nyugat Kupa

július 27 | 08:00 - 17:00
szo 27

PÖFF Trophy III.

július 27 | 08:00 - július 28 | 17:00
szo 27

XIV. Ügyvéd Kupa

július 27 | 08:00 - július 28 | 17:00
sze 31

Kalóz Országos Bajnokság

július 31 | 08:00 - augusztus 4 | 17:00

Hírlevél

FACEBOOK