A hajójáratok növelik a turizmust

A hétvégén avatja az egyik legnagyobb hajótársaság, a TT-Line új hajójáratát, amely Trelleborgból Klaipedába közlekedik. Bár a balti és a skandináv államok közötti légi járatok az utóbbi 10-15 évben jelentősen fejlődtek, a hajóforgalom nagyon sokat tehet a turizmus fellendüléséért.

A hajójáratok egyre nagyobb mértékben bővítik a balti államok és a skandináv országok közötti turistaforgalmat, olykor pedig, összekötve egyes légi járatokkal, a világ távolabbi desztinációira is eljuttathatják az utast.


A hét végén avatja az egyik legnagyobb hajótársaság, a TT-Line új hajójáratát, amely Trelleborgból Klaipedába közlekedik. Klaipeda Litvánia harmadik legnagyobb városa, fontos közlekedési csomópont és kapuja lehet a keleti, közvetve pedig a néhány szovjet utódállammal folytatott kereskedelemnek is.


A város történelmi emlékei még felfedezetlenek a turizmus számára, hiszen pár évtizede, a szovjet időkben még szinte zárt városnak, határvidéknek számított az északi államokhoz való közelsége miatt. A gazdag történelmi emlékek mellett hamarosan fel fogják fedezni strandjait és üdülőhelyeit, mint Nida és Palanga.


A komp hetente egyszer közlekedik Trelleborgból és vissza. Innen busszal folytathatja útját az, aki Litvánia fővárosába vagy más tájai, illetve a többi balti állam felé igyekszik – írta a turizmus.com.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!

Eseménynaptár

« 2018 augusztus » loading...
h k s c p s v
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
csü 23

Nautic 330 és Nautic 370 Országos Bajnokság

augusztus 23 | 08:00 - augusztus 26 | 17:00
csü 23

MVSz Nagyhajós Bajnokság

augusztus 23 | 08:00 - augusztus 26 | 17:00
pén 24

Compass Vitorlás Napok – Vásárhelyi Pál Emlékverseny

augusztus 24 | 08:00 - augusztus 26 | 17:00
szo 25

Vadliba- Nádas Cup1

augusztus 25 | 08:00 - augusztus 26 | 17:00
hét 27

III. PÖFF Kupa

augusztus 27 | 08:00 - augusztus 28 | 17:00
sze 29

Laser-420-as Országos Bajnokság

augusztus 29 | 08:00 - szeptember 2 | 17:00
sze 29

Összevont Cirkáló Magyar Bajnokság

augusztus 29 | 08:00 - szeptember 2 | 17:00
sze 29

Kalóz Országos Bajnokság

augusztus 29 | 08:00 - szeptember 2 | 17:00
csü 30

Dolfin Országos Bajnokság

augusztus 30 | 08:00 - szeptember 2 | 17:00
csü 30

Melges24 -8M OD Országos Bajnokság

augusztus 30 | 08:00 - szeptember 2 | 17:00

Hírlevél

FACEBOOK