Vízen hasít az Aston Martin

2017. augusztus 16.
Címkék :

Az Aston Martin tavaly szeptemberben, Monacóban mutatta be az AM37 jacht prototípusát. Nem telt el egy év, és máris átadták az első hajót a megrendelőnek.

A kabint a júniusban bemutatott Vantage AMR – a márka új sportalmárkájának első produktuma – ihlette, így a műszerfalat faszénárnyalatú fabetétek borítják, a tetőkárpit szürke nyersbőr.

A vajszínű bőrülések krómdíszítést kaptak, a motortérben pedig extra hangszigetelést alkalmaztak. Azt nem tudni, hogy a rendelkezésre álló három motorvariáns közül melyiknek a hangját csillapítja ez a bizonyos szigetelés: a dupla inboard motorokból álló hajtásláncok összteljesítménye 740 (dízel) vagy 860 lóerő (benzin), a legnagyobb sebesség 45 csomó, de akinek sietős a dolga, kérheti az 1040 lóerős benzines csúcsverziót is 50 csomó végsebességgel.

A kabinban kinyitható kanapé és szénszálas pezsgőhűtő várja a megfáradt vendégeket, fejük fölé elhúzható árnyékoló borul, a kezelőfelület pedig egyetlen gigantikus, 15 colos érintőképernyő. A hajó alapára valahol 420 millió forintnál kezdődik, az átadott példány a fent említett átalakítások miatt alighanem ennél jóval drágább volt – írta a vezess.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!