Hajóünnep Balatonlellén

2017. július 31.
Címkék :

Hajózással, ünnepélyes tortavágással és meglepetésműsorral várta az érdeklődőket a balatonlellei hajóállomásra a Balatoni Hajózási Zrt., hogy együtt ünnepeljék a Csongor nosztalgiahajó 90. születésnapját.

A kalandos sorsú hajó 1927-ben az IBUSZ Yachtépítő Rt. balatonfüredi üzemében látott napvilágot, s az akkori Balatoni Hajózási Rt. gondozta, majd a második világháború alatt, 1944 végén a német csapatok Balatonfüreden elsüllyesztették. A háború után a hajót kiemelték és helyreállították, 1947-től a Balatoni Hajózási Vállalat, majd 1955-től a Mahart tulajdona lett. 1957-ben, amikor még mindössze csak 30 éves volt, történt egy kis „ráncfelvarrás”: eredeti fatestét a Balatonfüredi Hajógyárban vastestre építették át. A Bahart nosztalgiaflottájának jeles tagjaként a mai napig közlekedik és szerez maradandó emlékeket utasainak.

A 45 férőhelyes nosztalgiahajó – amellyel egyórás sétahajózásra lehet indulni a nyári hónapokban naponta többször is – kiválóan alkalmas kisebb kirándulások, rendezvények lebonyolítására. Főfedélzete nyitott, a hajótestben pedig rossz idő esetére egy kisebb zárt utasteret rendeztek be, ezenkívül drinkbár és napozófedélzet is található rajta.

Dónucz László értékesítési és forgalmi igazgató az ünnepségen többek közt elmondta, hogy a Bahart nosztalgiaflottája öt hajóból áll, a szintén 90 éves Csobánc Balatonalmádiban teljesít szolgálatot, két legöregebb tagja, Kelén és Helga pedig tavaly ünnepelte a 125. születésnapját – írta a turizmus.com.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!