Vadnai Jonatán vb-ezüstérmes

Hármas holtverseny után szerezte meg az olimpiai Laser Standard osztály U21 korosztályos Európa-bajnokságán a második helyet a franciaországi Douarnenez-ben Vadnai Jonatán.

A versenyen kilenc futam után a dobogósok pontazonossággal álltak. Ezt követte még egy tizedik futam, amely eldöntötte az érmek kiosztását. Ebben az összetettben éllovas hármas végzett az élen. Köztük második lett Vadnai Jonatán, aki a 2016-os versenyhez hasonlóan így ismét ezüstérmes a spanyol Joel Rodriguez mögött. A bronzérmet a brit Daniel Whiteley érdemelte ki.

Mindhárman nettó 18 pontot gyűjtöttek kilenc futam alatt a 71 hajós Európa-bajnoki mezőnyben. Ha akkor vége a versenynek, akkor Rodriguez azért lett volna bajnok, mert ő három futamot nyert, míg Vadnai és Whiteley kettőt-kettőt. Utóbbiak között viszont nem dönthetett az, hogy kinek van több jobb futama, mert mindketten pontosan ugyanolyan eredményeket értek el (a kieső ebben nem számít). Így az utolsó futam befutási sorrendje alapján Joni lett volna az ezüstérmes, és a brit srácnak jutott volna a bronz.

De még következett a tizedik futam. Mindhárman sokadszor is jó versenyzőnek bizonyulva az élen küzdöttek, ahol viszont a fenti sorrendben értek célba.  A helyzet így alapjában már nem változott, de legalább senki sem bosszankodhat azon, hogy milyen kicsin múlt a helyezése.

Rövidesen kezdődik a visszavágó, hiszen mindannyian igyekeznek Nieuwpoort-ba, ahol a világbajnkságuk következik.

A részletes végeredményt itt lehet megnézni.

Ezzel Jonatán a korosztályos világversenyeken – EB, VB, Ifjúsági Olimpia – 18. érmét szerezte. Hatszoros világbajnok, háromszoros Európa-bajnok, kétszer-kétszer volt EB és VB ezüstérmes, bronzérmes pedig kétszer Európa-bajnokságon, egyszer világbajnokságon valamint a 2014-es Ifjúsági Olimpián.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!