Olympic regatta: 25 csomós szél, 7 futam, pontos meteorológia

2017. július 19.

Bár csak két napon fújt versenyzésre alkalmas szél a Tihanyi Hajós Egylet által rendezett Olympic Regattán, rendkívül változatos körülmények között teljesítettek 7 futamot a résztvevő öt hajóosztály versenyzői – illetve a Laser 4.7 mezőnye “csak” hatot, mert számukra már a második nap végén sem maradt értékelhető szél. A verseny első napja rövid halasztással indult, de a rendezők nem aggódtak, a meteorológia ugyanis pompás, 14-19 csomós északi-északkeleti szelet ígért, ami menetrendszerűen meg is érkezett. A rendezőség pörgette a mezőnyöket, azaz nem várta meg, amíg minden flotta minden befutója megérkezik, ha egy osztály befutott, rövid pihenő után már vághatott is neki a következő futamnak.

Az az előrejelzés is bejött, miszerint fokozatosan erősödik a szél, így a versenyzőknek volt lehetőségük az “akklimatizálódásra”, ami jól is jött, az aznapi utolsó futamot ugyanis már 17,8-19,4 csomós alapszélben 22-26 csomós ráfújások közepette futották. A második futam közepétől a 470, Finn és 420 osztályok szinte a rajttól a célig Oscar lobogó, azaz szabad pumpálás alatt vitorláztak. A ritkán élvezhető nagyszerű körülmények – meleg víz, napsütés, erős szél – a végére azért megrostálták a mezőnyöket.

A második nap hosszabb halasztással indult, de a szakemberek erre a napra is a megelőzőhöz hasonló időjárást jósoltak, igaz, lightosabb kiadásban. Így is lett, mintegy 2 órás várakozás után beindult az északi, 7-12 csomó között fújt, 14 csomó körüli ráfújásokkal, de lényegesen bizonytalanabb volt, mint egy nappal korábban. Egyik-másik futamban így idegtépő szélfordulókkal, kihagyásokkal is meg kellett küzdeniük a versenyzőknek, és aznap “csak” három futamot sikerült befejezni. Sőt, a Laser 4.7-es mezőny csak kettőt – így összességében hatot – tudott teljesíteni. A délután közepére erősen gyengült és a korábbinál is forgolódóbbá vált a szél, majd elfordult 50-60 fokkal és 2-3,5 csomóra gyengült, mindezt a kisebbik lézerosztály rajteljárásának közepette, így bár próbálkoztak 2-3 rajttal, mindbe bel kellett halasztani, majd számukra le kellett mondani a futamról.

A verseny utolsó napjára is bejött az előrejelzés, amit már az előző napon is emlegettek a meteorológusok: “inkább a mai napból hozzák ki, amit tudnak, hétfőn már csak véletlenszerűen lehet bármilyen szél is”. A mezőnyök így a parton várakoztak, elindult ugyan egy-egy csík, de mindegyik nagyon messze a volt meggyőzőtől, a versenyre alkalmastól meg még messzebb, így délután fél háromkor a rendezőség a regatta befejezéséről döntött.

A kétszemélyes osztályokat a THE-YKA, illetve a Kereked versenyzői uralták, 470 -esben a csopakiak közé egy szparis egység, 420-asban pedig a tihanyiak mögé egy BYC-es páros tudott bejönni. Finnben az első öt helyezett különböző klubokból érkeztek, a Laser osztályokban pedig ugyancsak a THE-YKA versenyzői voltak elől, mellettük Procelero SE és a DSC hajói végeztek a mezőnyök elején.

A részletes eredmények itt láthatóak.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!