Magyar sikerek a sárkányhajó-Eb-n

Az európai kontinens legjobb sárkányhajósaival találkozhatunk négy napon keresztül a szegedi Maty-éren.

Csütörtökön a vízen is megkezdődött a nemzetközi és klub sárkányhajó-Európa-bajnokság, amelyen a magyar csapatok éremeséllyel rajtoltak. Az eseményre kilenc nemzet versenyzői érkeztek, a klubversenyeken pedig közel negyven csapat lesz érdekelt.

Az első nap 200 méteres számok voltak, illetve a 10 üléses hajók voltak főszerepben. A klubok versenyében máris találkozhattunk hazai aranyéremmel: a Szegedi Sárkányhajó Klub két elsőséget szerzett, mégpedig felnőtt mixben és a női mezőnyben. A nemzeti csapatok között a magyar válogatott egy elsőséggel zárt, emellett három második helyet ért el.

Az első napon a klubok mezőnyében két arany- és két bronz-, míg a nemzetek között egy arany- és három bronzérem jutott a magyar hajóknak – írta a delmagyar.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!