Próbaúton a legnagyobb hajó

Próbaútra indul a brit haditengerészet gazdag történetének legdrágább és legnagyobb hajója, a Queen Elizabeth repülőgép-hordozó.

A 70 ezer tonnás óriást tizenegy vontató vezette ki a skóciai Fife Rosyth hajógyárából. A feneke alatt alig fél méter maradt a tengerből, amint az apályt kihasználva és antennaárbócát még így is megdöntve áthajózott a Forth folyó hídja alatt.

A Queen Elizabeth és társa, a Prince of Wales építését tíz éve jelentették be. A munkálatok 2009-ben kezdődtek, és II. Erzsébet királynő három éve, egy palack jófajta Bowmore whiskyt összetörve avatta föl a 3,1 milliárd fontba, azaz nagyjából 1085 milliárd forintba kerülő hajót. A hagyományos meghajtású repülőgép-hordozón 679 tengerész, plusz a repülőgépek személyzetével és kiszolgálóival, illetve a 250 tengerészgyalogossal együtt további ezer fő teljesít majd szolgálatot. Hatótávolsága mintegy 19 ezer kilométer, legnagyobb sebessége 25 csomó, azaz óránként mintegy 46 kilométer.

A hajó legkorábban 2020-ban lesz bevethető. Fegyverzete vertikálisan le- és felszálló F–35 B Lightning vadászbombázókból és Merlin típusú helikopterekből áll majd, 280 méter hosszú és 70 méter széles fedélzetét az amerikai tengerészgyalogság F–35-ösei is használhatják. Első próbaútját öthetesre tervezik, ennek végén a beállítások tökéletesítésére visszatér a dokkba – írta a nepszava.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!