Megdőlhet a rekord a Kékszalagon?

A Józsa Márton által vezetett Fifty-Fifty 2014 óta tartja a Balaton-kerülés rekordját, de mivel az idén már több mint tíz kétárbocos katamarán indul a versenyen, jó szél esetén csütörtök délutánra új rekord születhet.

Július 18-án, reggel kilenckor, Balatonfüredről rajtol az 51. Kékszalag. A verseny távja légvonalban közel 160 kilométer, de természetesen minden egyes hajó jelentősen nagyobb távot hajózik be a szél irányának, a navigációnak köszönhetően.


1955-ben született a sokáig megdönthetetlen rekord, amelyet a Nemere II. nevű 75-ös cirkáló ért el, amely tíz óra negyven perc alatt teljesítette a távot.


Ötvenhét évvel később, 2012-ben csak a legmodernebb anyagú és technikai felszereltségű Fifty-Fifty döntötte meg ezt a rekordot, tíz óra harmincnégy perccel. Két évvel később a Józsa Márton kormányozta kétárbocos katamarán újabb rekordot ért el, a hét óra tizenhárom perc azóta is a leggyorsabb Balaton-kerülésnek számít. Persze ehhez biztos lesz egy-két szava a tizenháromszoros győztes Litkey Farkasnak, aki múlt héten nyerte meg a Kékszalag előfutárának tartott Fehér Szalag versenyt – írta a 24.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!