Érdi Mári már Japánra készül

2019. július 1.
Címkék :

A kiváló magyar vitorlázó idehaza tartózkodik, így ott lehetett, amikor Kelet-Magyarország Vitorlázásáért Életműdíjat kaptak a szülei, Gábor és Gabriella.

A díj odaítélésekor elmondták, hogy a szülők sokat tettek annak érdekében, hogy lányuk olimpikon legyen. A 21 esztendős sportoló a 2016-os, Rio de Janeiróban rendezett ötkarikás játékokon a Laser Radial hajóosztályban 14. lett, a jövő évi, Tokióban sorra kerülő viadalra pedig a magyarok közül elsőként kvalifikálta magát.

Érdi Mária néhány napra jött csak haza, ugyanis július 5-én repül Japánba. „Július 19. és 24. között rendezik Japánban a világbajnokságot, ahol ott lesz az új-zélandi edzőm, Sara Winther is. Nem tudom, hogy mire számítsak, de mindent beleadok majd. Úgy nyolcvanan küzdünk a győzelemért, az a célom, hogy jól vitorlázzak. Nincs rajtam semmiféle teher, hiszen már másodszor leszek olimpikon. A vébére a Balatonon készülök fel”.

A remek magyar vitorlázó a világbajnokságot követően ismét Japánba utazik, hiszen ugyancsak ott rendezik az olimpiai tesztversenyt, augusztus 17–25. között. Ennek Elosima ad otthont, és itt még egy világkupafutamot is tartanak. „Ezt követően hazajövök, mert véget ér számomra az idény. Minden vágyam, hogy érmes legyek Tokióban, ennek érdekében bármit megteszek. Ha ez mégsem jönne össze, akkor sincs baj, a pályafutásomba további három-négy olimpia is belefér” – idézte Érdi Márit a boon.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!