Elhunyt Lowell North

A North Sails alapítója tizennégy éves korában kezdett el vitorlázni, amikor az édesapja vásárolt egy pamutvitorlás Start. Ekkor még nem sejthette, hogy megváltoztatja az egész vitorlázást.

Lowell léghajózási és légi közlekedési mérnökként tisztában volt azzal, hogy csak komoly teszteléseket és folyamatos javításokat követően jobb hajót tud építeni. Az általa alkalmazott vitorlagyártás módszertani és tudományos megközelítése örökre megváltoztatta az iparágat, és öt Star világbajnoki, valamint egy olimpiai bajnoki címet hozott neki.

Ő volt az első, aki a számítógépes modellezést használta a vitorlái megtervezéséhez. Lowell 1984-ben eladta a céget, visszavonult a vitorlakészítéstől, ám a vitorlázást nem hagyta abba. Sleeper nevű hajójával versenyzett és bejárta a Csendes-óceán térségét. 89 éves korában San Diegóban halt meg.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!