Érdi Mári nagyot hajrázott az Eb-n

A Laser Európa-bajnokság utolsó napján Érdi Mári jól hajrázott, így összetettben a 9. helyen végzet. Vadnai Benjamin a 20., míg testvére, Jonatán a 21. lett.

Az Eb befejező napján Érdi Mári a 12. futamban a 7. helyen futott célba. A nap másik futamában a 34. lett, így az európai összesítésben a 9. helyen, a nyílt versenyben pedig a 13. helyen végzett. Az élen a végig vezető dán Anne-Marie Rindom zárta mindkét versenyt. A kiváló magyar vitorlázó az egész Európa-bajnokság legnagyobb előrelépését hozta össze azzal, hogy az első nap után mintegy 80 helyet javítva a 9.-re kapaszkodott fel.

A Standard osztályban a Vadnai testvérek egymás mögött végeztek, Benjamin a 20. testvére, Jonatán a 21. helyen fejezte be az Eb-t. Az utolsó napon egy 40. és 23., illetve egy BFD-vel és egy 37. hellyel zártak. A nyílt versenyben pedig a 29. és a 30. helyen végeztek. A Standard Eb-t a brit Chiavarini nyerte a szintén brit Thompson és a német Buhl előtt.

„A top 15-öt céloztam meg, és az elején tartottam is az elvárásaimat, de az utolsó három napban nem találtam a helyem a mezőnyben, egyből a nyitásnál lemaradtam. Nagy tempót diktált az arany csoport, és nem volt egyszerű akár egy hajót is megelőzni” – értékelte a versenyt Vadnai Benjamin a hunsail.hu-nak.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!