Balatonfüreden is elindult a szezon

Kalandos időjárási körülmények között az Atomerőmű SE által rendezett Atom Kupával kezdődött a szezon Balatonfüreden.

A verseny péntek reggel a finnesek futamaival kezdődött, és nem kevés pályamódosítással három érvényes futamot sikerült teljesíteni a mezőnynek.

A szombat esővel és szél nélkül indult, majd északkeleti irányból 6-7 csomós vitorlázható szél terült le az esős, párás késő őszi napokra emlékeztető időben. A nap folyamán a szél erősségét az eső intenzitása szabályozta, ami kisebb nagyobb mértékben is áztatta is a résztvevőket. A 4 és 9 csomó közötti északkeleti szélben a finn és a kalóz osztály egyaránt teljesíteni tudta a versenynapra tervezett 3-3 futamát. Mindkét osztálynak jól jött volna a vasárnapi vitorlázás, hiszen az élen minimális különbséggel, illetve hármas pontegyenlőséggel várták az versenyzők az utolsó napot. Vasárnap kora reggelre a Balatonra is megérkezett a Gardán és a Fertőn már nyomokat hagyott szél, így a rendezők a finn osztálynak 2 nap 6 futam/1 kiejtő, a kalózosoknak a szombati nap 3 futama alapján hirdettek eredményt.

Finndingiben Huszár Géza (SVSC), nyert, a második Németh Domonkos (THE-YKA), a harmadik pedig Székely Antal (OVE) lett. Kalóz Fluck Benedek–Székely-Gyökössy Szabolcs (VSC) végzett az élen a Szentpéteri Zsolt–Hajdú László (VSC) és a Németh Ferenc–Németh Kristóf (YCTBJ) páros előtt.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!