Jól teljesítettek a hazai fürdők

Nőtt a nettő árbevétel és a fürdőszolgáltatást igénybe vevők száma is – derül ki a Magyar Fürdőszövetség trendriportjából.


A fürdőüzemeltető társaságok értékesítésének nettó árbevétele 2017-ről 2018-ra 9,1, ezen belül a fürdőszolgáltatás nettó árbevétele 7,5 százalékkal emelkedett. A gyógyszolgáltatásból származó nettó árbevétel (NEAK-támogatás és a vendégek által fizetett önrész együttesen) viszont 0,4 százalékkal csökkent.


A gyógykezelések száma (a 01-es kezeléstípus, a gyógyfürdőbelépő nélkül) 0,5 százalékos csökkenéssel mutatja az évek óta fennálló visszaesés folytatódását a hazai fürdőgyógyászatokon.


A fürdőszolgáltatást igénybe vevők száma 2018-ra 2,2 százalékot emelkedett, ezen belül a NEAK 01-es típusú gyógyfürdő belépők száma 5,5 százalékkal csökkent. A fürdőszolgáltatáshoz kapcsolódó foglalkoztatottak száma pedig 2018-ban 3,4 százalékkal csökkent 2017-hez képest – írta a turizmusonline.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!