Biztató optimistes szezonkezdet Koperben

2019. március 27.
Címkék :

Négy magyar hajó is az első tíz között végzett Koperben, az Optimist Europa Cup 2019 versenyen, Fehér Boróka pedig a legjobb női versenyző lett.


Kiváló eredményekkel zárult március 22. és 24. között a szlovéniai Koperben az Optimist Europa Cup 2019. A 128 fős mezőnyt a rendezőség két csoportra osztotta, amiből aztán időnként akadtak bonyodalmak is. A versenyen délnyugati termik szél fújt. Az első nap volt a legfrissebb, 15 csomós, a második napon gyengébb és utolsó nap volt a leggyengébb.


Az első tízbe négy magyar hajó is beért a kilencfutamos versenyen, Borda Levente (SVE) a 2., Demjén Olivér (BYC) a 4., Tóth Attila (SVE) a 6., Fehér Boróka (BYC 1912) pedig a 8. helyet szerezte meg. Fehér Boróka elnyerte a legjobb női egység címet is. Az első tízben a további hat helyen kizárólag hazai, azaz szlovén versenyzők végeztek, az első hét helyet fiúk foglalták el, utánuk viszont három lány következett. Az abszolút sorrendben a 42. helyezett Bite Pál Előd (Kereked) az U12 korosztályban 2. helyezést ért el.


A hat nemzetből (magyar, szlovén, finn, osztrák, német, szlovák) álló mezőnyben 47 magyar hajó nevezett, ezzel a szlovének mögött a második legnépesebb csapatot alkották. A magyar csapat hét klubból állt össze, a legtöbb hajó az SVE-ből, a BYC-ből és a Kerekedből érkezett, ezeken kívül a BYC 1912, a THE-YKA, a SÉP és az FVE versenyzői szálltak vízre Koperben – írta a hunsail.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!