Véget ért az őrült szörfverseny

2019. március 19.
Címkék :

Jaeger Stone nyerte a Red Bull Storm Chase extrém szörfversenyt Philip Köster és Leon Lamaer előtt.

A Red Bull Storm Chase egy meghívásos verseny, ahová már a bejutás is óriási megtiszteltetés, hiszen csak a legjobbak közül válogatnak. Ráadásul sokan nem is vállalják a veszélyt. Arról nem is beszélve, hogy igazán fun faktor nincs is benne, hiszen a cél lényegében a túlélés, illetve az, hogy megmutassák: a legnagyobb pusztító viharban is lehet szörfözni.


Konkrét időpontot nem is tudnak előre kijelölni, ugyanis az alapfeltétel egy 10-es szintű vihar, minimum árbócmagas hullámokkal, ami elég ritkán alakul ki. Tavaly például egy futamot sem tudtak rendezni.


Amikor sejteni lehet, hogy közeleg az extrém idő – általában a vihar előtt öt nappal – a nyolc ridert a vihar helyszínére reptetik, majd a „biztonságra törekedve” beküldik oda, ahová nem vágyik senki. A hullámok között már csak a természet nyers ereje és a szörfös tudása számít, a legjobb, legstílusosabb bemutatott trükk, a legmagasabb ugrás a lehető legnagyobb hullámon dönti el, hogy ki a legjobb storm rider.

Októberben kezdődött és az idén márciusig tartott a verseny, amelyen Jaeger Stone bizonyult a legjobbnak Philip Köster és Leon Lamaer előtt.

Hollósi Péter

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!