Dufour Grand Large 390 – Vitorlázás komfortosan

2019. március 12.
Címkék :

Az elmúlt évtizedekben a Dufour hajókat a jó vitorlázóképesség és a kiemelkedő kabinkomfort jellemezte, amely a harmadik generációs Grand Large modellek tervezésekor sem volt másként. A 2018-as szezonban nagy sikerrel mutatkozott be a Grand Large 360-as mint az újhullám első fecskéje, amit hamarosan követett a 390-es és a 430-as.

A korábbi modellekhez képest optimálisabb lett a fedélzetkialakítás, abban a szellemben, hogy a kormányos minden időjárási helyzetben könnyebben tudja navigálni a hajót, ezzel növelve a legénység biztonságát, a hajózás örömét. A kormányállás és a hátsó csörlők elhelyezkedésének újragondolása lehetővé tette, hogy a vitorlázás során gördülékenyebbé váljanak a manőverek, ugyanis a legfontosabb kötelek a kormányállásból is elérhetők, biztosítva ezzel a hajó „egykezes” kezelhetőségét.

A kokpitben a két, egymással szemben helyezkedő kényelmes ülőfelület, illetve a közöttük lévő asztal gondoskodik a vitorlázók kényelméről, amely opcióként hűthető funkcióval is rendelhető. A kokpit hátsó részében a kokpitkonyha fokozza a fedélzeti komfortot mosogatóval és grillezővel. Innen az ülőfelület felnyitásával juthatunk le a fürdőplatformra, amely pontosan kétszer akkora, mint amit a korábbi modelleken megszokhattuk!

A Dufour Grand Large 390 háromféle kabinelrendezéssel rendelhető, amelyek mindegyike nagy és kényelmes hálóhelyeket kínál. Az olasz tervezőcsapat a belső tér kialakításnál is a maximumra törekedett. Kizárólag magas minőségű anyagokat és burkolatokat használtak, amelyek eleganciát és hosszú élettartamot biztosítanak a jövőbeli tulajdonosok számára. Az aprólékos kidolgozottság mellett sok hasznos kiegészítő szolgálja a hajósok kényelmét, például extra USB-portok minden helységben, rejtett LED-fények, valamint a rengeteg jól kihasználható tárolóhely csak tovább erősíti a tulajdonosban a „home to home feelinget”.


A Grand Large 390-es letisztult és praktikus berendezésű szalonjába lépve rögtön szembetűnik, hogy a szinte teljes egészében faburkolattal ellátott helyiségben milyen sok tárolókapacitás rejlik a fali rekeszekben, illetve a kanapék alatt. A tetőablakokon beáradó fény mennyiségéről az ügyesen elrejtett árnyékoló rolók gondoskodnak, de a nyitható ablakok számával is bőkezűen bánt a hajógyár.


A szalon két oldalán húzódó kényelmes ülőrészek vendégágyként is jól funkcionálnak, míg a kényelmes kialakítású, mégis helytakarékos navigációs asztal egy mozdulattal az ülőfelület szintjére süllyeszthető.


A szemközti oldalon az ülőrész előtti L alakú konyha tágas és kényelmes munkafelületet biztosít a vacsora elkészítéséhez, amelynek elfogyasztásához az ülőhelyek közötti szalonasztal kínál kényelmes és praktikus ötletekkel gazdagított felületet.
Az első tulajdonosi kabin több mint kétméteres szélessége valóban lenyűgöző, saját fürdőjével pedig kényelmes, otthonos körülményeket garantál. A hátsó kabinok kellően tágasak 2-2 fő részére, míg a szalonból nyíló fürdő valóban minden igényt kielégít még egy-egy hosszabb túra során is.

(Hajóbemutatónk teljes terjedelmében megtalálható az Aqua Magazin legújabb számában.)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!