Így utaznak a fiatalok

A mai Y és Z generáció, utazási és pénzköltési szokásaik azonban merőben eltérnek a korábbi generációkétól. A turizmus jelenleg legmeghatározóbb fogyasztói csoportja elsősorban az élményeket keresi, és egyértelműen leteszi a voksát a digitális megoldások mellett. Mivel a Z generációsok 2020-ra a világ vásárlóinak 40 százalékát fogják kitenni, a szállodáknak is alkalmazkodniuk kell a változáshoz az üzleti siker érdekében.


Saját kutatásban vizsgálták az Y és Z generációs fiatalok, azaz az 1980–1994 és az 1995–2000 között születettek utazási szokásait a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) turizmus szakjának oktatói. A felmérés eredményei szerint a korosztály 55 százaléka elsősorban üdülési és pihenési célból utazott az elmúlt fél évben. A második leggyakoribb utazási cél a városlátogatás volt (19 százalék), amelynek oka valószínűsíthetően az európai nagyvárosok kedvezményes és gyors elérési lehetősége a fapados repülőjáratok révén, valamint az egyetemisták megnövekedett utazási igénye. Az üzleti célból történő utazás elsősorban az Y generációt jellemezte, a vizsgált csoportban ez a harmadik leggyakoribb (9 százalék) tényező.


A megkérdezettek körében a kétéjszakás utazások a legnépszerűbbek (35 százalék), amelyeket a listán a 4-7 éjszakás tartózkodások követnek, a hosszabb, akár kéthetes utazásokat kedvelők aránya csupán 5 százalék. A kitöltők közel kétharmada évente háromnál is több alkalommal utazik, így ez a korosztály – a korábbi generációkkal ellentétben – már nem évente egy-egy hosszabb utazásra gyűjt, hanem több rövidebb pihenési lehetőséget keres. A fiatalok jellemzően párjukkal vagy családjukkal indulnak útnak.

A szegmens szállodákkal szemben támasztott legmagasabb elvárása az, hogy a szobák és a belső terek tiszták és rendezettek legyenek, és hasonlóan fontos a barátságos személyzet, valamint a biztonság. A legfontosabb kritériumok között szerepel továbbá a szállodában kínált ételek és italok minősége, az elvonulás lehetősége, valamint a szálláshely megfizethetősége. A válaszadók több mint fele a 4 csillagos szállodákat részesíti előnyben, de kedveltek a 3 csillagos hotelek (36 százalék) is. Mivel a fiatalok már egyetemi éveik alatt is dolgoznak, meg tudják fizetni a magasabb kategóriájú szálláshelyeket, így az 1 és 2 csillagos hostelekben és panziókban csupán 1-2 százalékuk száll meg. A hallgatók nagy többsége saját bevallása szerint egyáltalán nem lojális a már kipróbált szállodákhoz.

Az Y és Z generációkra összességében igaz, hogy a különleges, egyedi programokat és szolgáltatásokat keresik, elégedettségüket megszerzett élményeik befolyásolják. Folyamatosan keresik a digitális eszközhasználat lehetőségeit, élményeiket pedig azonnal megosztják a közösségi oldalakon. A megkérdezettek számára a szállodai szolgáltatások közül a legnagyobb élményértéke a gasztronómiának van, ezt a wellness & beauty szolgáltatások, valamint a szobák, belső terek dizájnja és hangulata követi – írta az orientpress.hu.

(Fotó: pixabay)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!