Fogynak a szálláshelyek Montenegróban

2019. február 12.
Címkék :

A montenegrói tengerpart a magyarok körében is egyre felkapottabb, de szívesen látogatják szerb, brit, francia, német, ukrán, lengyel és svéd turisták is.

Mindez nem csoda, hiszen tavaly már 5 euróért is lehetett egy éjszakára tengerparti szállást találni. Az idén januárban a turisták a drágább hotelszobákat is elkezdték lefoglalni, néhány kisebb apartmanban pedig már nem is lehet szabad szobát találni a főszezonra.

A Montenegrói RTV híre szerint az idei év elején várhatóan mintegy hat százalékkal többen keresik a tengerparti szobákat, mint az elmúlt évben.

A nyári idény március végén kezdődik és november közepéig tart, de a legtöbben júliusban és augusztusban látogatják meg az országot. A helyiek igyekeznek minden évben több szálláshellyel fogadni a vendégeket, de még így is előfordul, hogy a főszezonban nem jut mindenkinek szoba, ezért a hoteltulajdonosok azt javasolják a turistáknak, hogy időben jelezzék foglalási szándékukat – írta a travelo.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!