Nyolc év után találták meg az elveszett hajót

2019. január 4.
Címkék :

Az Indiai-óceánon való nyolcévi hányódás után a dél-ausztráliai partoknál megtalálták azt a jachtot, amellyel annak idején egy amerikai tinédzser akarta körbevitorlázni a földet.

A Wild Eyes elnevezésű, 12 méter hosszú jachtot először szilveszter napján pillantották meg egy repülőgépről a dél-ausztráliai népszerű idegenforgalmi célpont, a Kenguru-sziget közelében. A hatóságok szerdán azonosították a felborult hajót, amelynek testét kagylók borították be.

A jachttal 2010-ben a 16 éves amerikai Abby Sunderland indult útnak, aki a legfiatalabbként akart rekordot beállítani a föld egyedül, segítség nélküli körülvitorlázásában. A kamaszt az Indiai-óceán közepéről, az afrikai és ausztrál partoktól egyaránt 3220 kilométeres távolságra kellett kimenteni egy vihar után, amely tönkretette a hajóját.

Sunderland az ausztrál médiának adott nyilatkozatában elmondta, hogy hajója előkerülése sok jó és rossz emléket ébresztett fel benne, de örül, hogy újra láthatta. Hozzátette: a hajó eléggé lerobbant, de ez várható is volt ennyi idő után.

A lány Kaliforniából indult útnak 2010 januárjában, de több alkalommal is megállásra kényszerült különböző technikai problémák miatt. Öt hónapi vitorlázás után kilencméteres hullámok vetettek véget expedíciójának az Indiai-óceánon. Vészjelzését követően egy Perthből induló repülőgép pillantotta meg a hajót és vette fel a lánnyal a kapcsolatot. Végül egy francia hajó mentette ki és vitte el a Madagaszkár melletti Réunion-szigetre. A rekordot még abban az évben egy ausztrál tinédzser, a 16 éves Jessica Watson állította be – írta az MTI.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!