Újabb gyógyfürdő lesz Magyarországon

2018. december 27.
Címkék :

Az elmúlt hetekben pedig megszületett a döntés, lezárult az egy éven keresztül tartó minősítési folyamat, így a bogácsi gyógyfürdő ősztől már gyógyhely címmel büszkélkedhet.

Az egyéves minősítési folyamat alatt számos környezeti, többek között a levegő és a talaj tisztaságával, zajterheléssel kapcsolatos mérést végeztek el a szakemberek. A fürdő vize korábban gyógyvízminősítést nyert el, majd 2016 novemberében kapták meg a gyógyfürdő címet, egy ideje azonban már gyógyhelyre érkezhetnek a látogatók.

A tervek szerint jövőre Bogácson egy fedett élményfürdő épül, majd a szolgáltatások bővítésére egy wellnessrészleg kialakítását tervezik, amelynek az átadása a 2020 után várható.

A közel hatvan éve Bogácson talált termálvizet a mozgásszervi betegségek kezelésére alkalmazzák, és ma már kilenc szabadtéri, valamint egy fedett medencével várják a vendégeket. Télen viszont csak négy medencét működtetnek – írta a boon.hu.

(Fotó: boon.hu, bogacsitermalfurdo.hu)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!