A dánok forradalmasítják az áruszállítást?

Egy dán áruszállító hajó a világon először útja során végig bioüzemanyagot használt. A holland Good Fuels cég bioüzemanyagával a dán D/S Norden vállalat hajója Hollandiából Észtországba közlekedett. A hajózási azt tervezi, hogy a jövő évtől már emissziómentes szállításokat vállal.


A holland vállalat három éve kezdte a kísérletezést. A bioüzemanyagot használt főzőolajból, városi és fahulladékból készítik. Ennek a hajtóanyagnak az elégetése is szén-dioxid-kibocsátással jár, de mivel szerves anyagból készül, ezért korábban már ugyanakkora mennyiségű szén-dioxidot nyelt el. Azaz jórészt karbonsemleges.

A vállalat szerint szakértőkkel vizsgáltatták be a bioüzemanyagot, amelyet fenntarthatónak ítéltek. A cég jelezte, hogy egyáltalán nem dolgoz fel használt pálmaolajat.

A Nemzetközi Tengeri Ügynökség szerint a tengeri szállítási ágazatnak 2050-re a felére kellene csökkentenie a szén-dioxid-kibocsátást. Így a holland cég terméke forradalmi változást hozhat a hajózásban. A bioüzemanyag másik előnye, hogy a hajók motorjait nem kell átállítani. Jelenleg a tengeri szállítás adja a világ szén-dioxid-kibocsátásának több mint két százalékát, ami a kereskedelem bővülésével egyre csak növekszik a – írta a hvg.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!