Berecz Zsombor olimpiai kvótát szerzett

2018. augusztus 9.
Címkék :

Megvan az első magyar kvóta vitorlázásban. Szerzője, a finnes Berecz Zsombor mindkét szerdai futamon kitűnően versenyzett és ezüstérmes pozícióban szállhat vízre a medal race-en.

A finnes Berecz Zsombor szerezte a magyar vitorlázók első tokiói kvótáját az aarhusi összevont világbajnokságon. A döntő utolsó napján két futamot rendeztek a finn osztálynak, amelyek előtt Berecz már kvótaszerző helyen állt, a szerdai napot ugyanis az összetett lista 7. helyén kezdte, ami a nemzetek sorrendjében a 6. pozíciót jelentette. A szerdai napot halasztással kezdték a mezőnyök, majd 7-9 csomós déli szélben indították a nap első, a döntő utolsó előtti futamát. Berecz végig az élmezőnyben vitorlázott és a kitűnő 7. helyen ért célba, miközben az előtte állók közül többen is jóval gyengébb eredményt értek el.


A következő futamban 9-11 csomósra erősödött a szél, a magyar finnes ismét végig elöl volt, a futamot is a 7. helyen zárta, ellenfelei pedig most sem mentek túl jó, így Berecz Zsombor az összetett 2. helyéig ugrott előre. Pontegyenlőséggel áll az új-zélandi Josh Juniorral, mindkettejüknek 68 pontja van. Vezet a Balatonföldváron tavaly szeptemberben világbajnokságot nyert svéd Max Salminen 60 ponttal, ami a medal race-ben 4. helyet jelent.


A férfi 470-es mezőny szerdán két futamot teljesített, Gyapjas Balázs–Gyapjas Zsombor a szerdai 19. és 21. hellyel 16.-ként zárta a világbajnokságot, így a kvótáról csak kevéssel, 3 hellyel maradtak le, a nemzetek között ugyanis a 11. helyen végeztek. A másik magyar egység, Litkey Botond és Rácz Levente az ezüstcsoportos futamokon már nem indult el, így a 63. helyen fejezte be a vébét.


A női Laser Radialban egy futamot tudtak rendezni, Érdi Mári 24.-ként célba érve egy helyet javított, így a 14. pozícióban tartózkodik, ami bőven kvótás helyezés.

Vadnai Benjamin és Vadnai Jonatán szerdán ugyancsak egy futamot teljesített, ebben Benjamin a 38. helyen futott célba, így a 32. helyen áll pillanatnyilag. Benjamin hátránya az első kvótás helytől 24 pont és 7 nemzetek közötti helyezés.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!