Az időjárás beleszólt a versenybe

A Gyapjas testvérek a 25. helyen értek célba hétfőn Aarhusban, a férfi 470-es osztályban, ahol a hivatalos eredménylista szerint mindössze egyetlen futamot sikerült tartani.

A magyar egység a futamot végül a 25. helyen fejezte be, ezzel a korábbi 15.-ről a 20. helyre csúszott vissza. Az ausztrál Belcher–Ryan kettős nyert, amely ezzel egy pontra feljött a vezető svéd Európa-bajnok Dahlberg–Bergström hajó mögé.

„Közel sem vitorláztunk úgy, ahogy tudunk, ezért kicsit csalódottak vagyunk az eredmény miatt, de nagyon várjuk a következő futamokat, hiszen a verseny továbbra is nagyon szoros, csak pár pont választja el az ellenfeleket egymástól” – értékelte Gyapjas Balázs a hétfői versenynapot. A legközelebbi kvótaszerző helyezésen álló hajó 14 pontra van tőlük, így a verseny ebből a szempontból is teljesen nyílt.

A többi osztálynak nem sikerült futamot rendezni, bár kivitték őket a pályákra, hosszas várakozás, eső és lógó vitorlák közepette vissza is tértek a kikötőbe. Az eredménylistán továbbra is az látszik, hogy senkinek nem volt futam, de a Nacra 17 Foiling osztályban versenyző magyar hajó kormányosa, Virág Flóra Facebook-profilján megjelent poszt szerint két futamot teljesítettek, amelyekben a 24. és a kitűnő 8. helyen végeztek.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!