Nagy sikert aratott a Go Boating nap

Az idén is nagy érdeklődés kísérte a Go Boating napot: több mint 1600 gyerek vett részt a vitorlásiskolák közreműködésével rendezett eseményen.

A Go Boating nap célja, hogy az iskolásokhoz közelebb hozza a vitorlázást. A többéves múltra visszatekintő esemény keretében a Magyar Vitorlás Szövetség Vitorlás Suli Programjában szereplő vitorlásiskolákban ismerkedhetnek meg az iskolások ezzel a sporttal. A Magyar Vitorlás Szövetség által szervezett, az Emberi Erőforrás Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága és a Magyar Olimpiai Bizottság támogatásával megrendezett Go Boating napon több mint 1600 gyerek vett részt.

A Go Boating nap lényegében egy kaput jelent ahhoz, hogy a gyerekek megkedvelhessék a vitorlázást. Emellett a Magyar Vitorlás Szövetség sok energiát fordít az utánpótlás-nevelésre, a jelek szerint eredményesen, hiszen az utánpótlás-versenyzők létszáma tavaly megközelítette az 500 főt. Az utánpótlás-nevelés egyik alappillére a Vitorlás Suli Program, amely a színvonalas hazai képzési helyeket fogja össze. A programban szereplő iskolák a Magyar Vitorlás Szövetség minőségbiztosítási rendszere alapján működnek, ez garantálja a szakmai színvonalat. A Vitorlás Suli Programot a globális vitorlásszervezettel, a World Sailinggel együttműködésben indította el 2013-ban a szövetség. A program célja a fiatal tehetségek felkutatása és a versenysportba történő bevezetése. A kezdeményezés nemcsak az élsportra fókuszál, hanem a szabadidős vitorlázásra is, így a vitorlázás mint sportág népszerűsítése is kiemelt cél.


A Fertő Tavi Vitorlás Szövetség például azt írta, hogy a Go Boating napon 5 iskola 150 diákját látták vendégül. A gyerekek többek között nagyhajóval vitorláztak, motorcsónakáztak, emellett optimistes ügyességi vetélkedőn vettek részt. A Pöff SE munkatársai már az év elején elkezdték szervezni a Go Boating napot a helyi iskolákkal, többek között a balatonfüredi Fekete István Általános Iskolával, ahol speciális nevelést igénylő gyerekek oktatása folyik. Az intézménybe tanulásban akadályozott, enyhe fokban értelmileg sérült diákok járnak. Az iskola tanulói már évek óta járnak a Pöff SE-be vitorlázni, iskolai programjuk része a vitorlázás. A Pöff SE-s Go Boating napon egy Aeolos és egy Twincat 13 katamarán állt, amelyen a gyerekek trapézolhattak is. Nagyon sok érdeklődőnk volt. Fontos része még a tevékenységüknek az ovitorlázás, amely egy első kapcsolat a vitorlázással a legkisebbeknek.

A Katamarán Suli a Balatonfüredi Yacht Club kikötőjében rendezte meg a Go Boating napját. A nyílt napon játékos formában mutatták be a gyerekeknek az Optimist, a Laser Bahia és a Topaz 12 katamaránosztályt. A Velencei-tó vitorlásközpontjához,a VVSI-hez tartozó ÖPI Vitorlásiskolában az idei Go Boating napon 54 gyermek ismerkedett meg a vitorlázással. Bepillantást nyerhettek a gyerekek a sportág elméleti és gyakorlati részeibe is. Többek között elsajátíthatták a vitorlázáshoz elengedhetetlen csomókat a parton, a vízen pedig az alapvető manőverekkel próbálkozhattak. A szintén Velencei-tavi Ponton Klubban először egy rövid tájékoztatót hallgattak meg a gyerekek, utána szereltek, csomót kötöttek, pádliztak és zömmel vitorláztak 2 darab B18-assal. A foglalkozás után még maradtak strandolni.

A Balaton Center Vitorlástábor Go Boating amíg a gyerekek egyik fele tőkesúlyos nagyhajókkal szelte a habokat, addig a másik fele labdás és vizes játékokkal szórakozott. Ezt követően egy kódfejtés következett, ahol a kódlobogók segítségével leírt titkos üzenetet kellett a gyereknek megfejteniük. Egy optimist és egy kalóz típusú vitorlás kishajó bemutatására is sor került. A balatonfenyvesi Fenyvesi Yacht Clubban a bátortalanabbaknak motorcsónakozási lehetőséget biztosítottak, majd a 25 fős csapat megismerkedett a hajókkal, a felszerelésekkel, a kikötővel és annak létesítményeivel. Az Orfűi Vitorlás Egyesületnél a mentőmellények felvétele után több csoportban vízre szálltak két Laser Bahia vitorlással és a motorcsónakkal. Sőt, a gyerekek a parton megismerkedhettek a szörfözés alapjaival is.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!

Eseménynaptár

« 2018 június » loading...
h k s c p s v
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
pén 22

Velencei-Tavi Vitorlás Hét

június 21 | 08:00 - június 24 | 17:00
pén 22

BMVI Kupa

június 22 | 08:00 - június 24 | 17:00
szo 23

Ripka László Emlékverseny

június 23 | 08:00 - június 24 | 17:00
szo 23

Telepi Pöffös Nádas Cup 2

június 23 | 08:00 - június 24 | 17:00
szo 23

Decathlon-Hunguest Hotel Palota-Deboti Kupa

június 23 | 08:00 - június 24 | 17:00
szo 23

Bahart Regatta

június 23 | 08:00 - június 24 | 17:00
hét 25

Laurel Kupa

június 25 | 08:00 - június 26 | 17:00
sze 27

Laser Flottabajnokság

június 27 | 08:00 - június 29 | 17:00
pén 29

29-er Cup

június 29 | 08:00 - július 1 | 17:00
szo 30

EGIS KUPA

június 30 | 08:00 - július 1 | 17:00

Hírlevél

FACEBOOK