Kiváló a balatoni vízminőség

A Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Intézete Tihanynál egy hajóról vett mintát a tóból. Kiderült, hogy most is kiváló minőségű a magyar tenger vize.

A legfontosabb mutató a klorofilltartalom, amely Tihanynál 2,2 mikrogramm volt literenként, Keszthelynél pedig 6,6 mikrogramm, ami nagyon jó érték – mondta G. Tóth László. A Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Intézetének igazgatója megjegyezte: ezek az érték legalább hat-hétszer alacsonyabb, mint a 70-80-as években. A klorofilltartalmat elsősorban kovamoszatok és zöld algák teszik ki.


– Vizsgáltuk a víz átlátszóságát is, amely 40–90 centi mögött mozgott. A pH-tartalom pedig 8,6 volt, enyhén lúgos a Balaton, minden érték rendben van – mondta el G. Tóth László.


A zooplankton-állomány vizsgálatánál a tavaszi halívás eredménye látszódott, a kis halak csapatokban úszkálnak, nekik pedig tökéletes táplálékot biztosítanak a sok újszülött rák és a kerekes féreg. Vízibolhából kevesebb van, de 3-4 helyett 8-10 pete van bennük, ami a szakember szerint azt mutatja, hogy jó a táplálékellátottságuk a Balatonban – írta a sonline.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!