Újra itt a Nádas Kupa

Május 12-én a Balatoni Ifi Évadnyitóval veszi kezdetét 2018. évi Nádas Kupa gyerekverseny-sorozat, amely az idén hat versenyből áll.

A Vitorlás Évadnyitót 1935 óta vitorlabontó ünnepséggel és a Balaton megkoszorúzásával ünnepeli a hajós társadalom. Ehhez a hagyományhoz kívánnak visszatérni az ifjúsági vitorlázóink, akik számára a reggel 10 órás balatonfüredi koszorúzási ceremónia után 12 órakor rajtol a pályaverseny Csopakon, a balatonfüredi nagyhajós évadnyitó versennyel párhuzamosan (OP, RS Feva és 420-as hajóosztályokban).

Az évadnyitó a gyerekek számára egyben a Havas Nádas Kupa – kombinált sí- és vitorlásverseny – vitorlás versenyszáma, a március 24-i eplényi sí versenyszáma folytatása, amelyen a 2-2 sí- és vitorlásfutamból egy futam ejthető és sí versenyszámban közel 40 gyerek állt a rajthoz.

A Nádas Kupa Sorozat célja, hogy elősegítse a kezdő szintű, utánpótláskorú résztvevők bekapcsolódását a vitorlásversenyzésbe, és a helyi régiónként szervezett kisebb versenyekkel hozzájáruljon a hazai klubbázisok szélesebb körű fejlődéséhez, akár alapja lehessen későbbiekben a zónaválogatottaknak is, valamint a természet szeretetére nevelje az ifjúságot.

A Nádas Kupa Sorozat következő állomásai:

Május 12., Csopak

Május 20–21., Csopak

Június 23–24., Alsóörs

Július 21–22., Csopak

Augusztus 11–12., Csopak

Augusztus 25–26., Agárd

Szeptember 8–9., Balatonfüred

A Nádas Kupa sorozat 2016-ban az Újonc Kupával indult, és 2017-ben öt versenyen közel 150 gyerek indult több mint 10 hazai klubból, akik közül 2018-ban az első ranglistaszintű OP versenyen (Majthényi Emlékverseny, Agárd) többen is az első 25 helyezett között szerepeltek.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!