Magyar futamgyőzelmek Mallorcán

Versenyzőinknek bravúrosan kezdődött a 49. Trofeo Princesa Sofia Iberostar verseny Palma de Mallorcán a női Laser Radial és a férfi 470-es osztályban. Érdi Mári és a Gyapjas testvérek is futamgyőzelemmel kezdték az első nagy európai versenyt.

Érdi Mári a kék csoport nyitó futamát nyerte meg, mögötte maláj és kínai versenyzők végeztek. „A part felől fújó gyenge, forgolódós széllel kezdődött a nap, az első rajttal elindult futamot érvénytelenítették – hátszélben félszeleztünk –, a kapunál lőtték le – mondta a Hunsail.hu-nak Mári. – A második rajt előtt kicsit keletiesedett a szél, az első cirkáló szakaszban másodikként értem fel a bójához, egy maláj lány volt az első, akit hátszélben sikerült megelőzni, és onnan már tartottam a helyezésemet.” Mári mögött az első krajc végén vezető malajziai Mohdmad Latif végzett a második, a kínai Zhang a harmadik helyen a kék csoportban. A sárga csoportot a svájci Jayet Maud nyerte a görög Karachaliou és a német Weger előtt. A mezőny élén a két futamgyőztes áll.


Férfi Laser Standard osztályban a Vadnai testvérek közül Benjamin a 10. Jonatán a 29. helyen végzett. Ezzel előbbi a 28., utóbbi pedig a 85. helyen tartózkodik a 181 hajó közül.


Férfi 470-esben Gyapjas Balázs és Zsombor a sárga csoportban nyerték meg az első futamot úgy, hogy mögöttük a világranglistát vezető, londoni olimpiai bajnok, többszörös világ- és Európa-bajnok ausztrál Mathew Belcher kormányozta hajó – Will Ryannel – futott be. Harmadikként pedig a japán Ichino-Hasegawa kettős jött. A másik magyar egység, a Litkey, Rácz páros a 26. helyen ért célba. „Öt-nyolc csomós, part felől fújó, forgolódós szélben vitorláztunk az első napon. A stratégiánk az volt, hogy ne vitorlázzunk kiejtőt. Az első futamban egy kicsit a mezőny alatt rajtoltunk, bízva abban, hogy a sebességünk kihoz majd a mezőnyből, és az első szélfordulóval le tudjuk keresztezni a mezőnyt. Ez sikerült is, így felértünk harmadiknak az első bójához, ezt a helyünket végig tudtunk tartani az utolsó hátszél második feléig, ahol két jól ütemű halzolással meg tudtuk előzni az olimpiai bajnok ausztrál egységet így megnyertük az első futamot – értékelt a Hunsail.hu-nak Gyapjas Zsombor.


Ennek az osztálynak sikerült még egy futamot rendezni, abban Gyapjasék a 17., Litkeyék pedig a 34. helyen futottak be. A két magyar hajó az első napon nem egy csoportban versenyzett. Két futam után a Gyapjas-egység a 11., a Litkey, Rácz páros pedig a 60. helyen tartózkodik a 79 hajós mezőnyben.

(Képeink korábbi versenyeken készültek.)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!