Exkluzív nappal indul a Budapest Boat Show

2017. december 15.
Címkék :

Jövő év elején 27. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb szárazföldi kikötője, a hajózás és vízi sportok szezonnyitó nagyrendezvénye a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.


A Budapest Boat Show 2018. február 22–25. között a folyami hajózást helyezi középpontba, így mind a Generali Kikötő Színpadon, mind a Programszigeten ebben a témában szerveződnek majd az események. A szakmai és nagyközönség megismerkedhet a budapesti Duna-szakasz hajózási lehetőségeivel, szó esik majd a folyami hajózás aktuális szakmai kérdéseiről, de beszélgetések zajlanak majd a kis- és nagyhajós Dunai hajózásról, kajak-kenu túrákról, evezésről és hajós kirándulásokról is. Természetesen a kiállítás számos interaktív programot is felvonultat, többek között a Budapest Boat Show 40 négyzetméteres medencéjében, ahol különböző vízi bemutatók zajlanak a rendezvény négy napja alatt.

Ahogy idén, úgy jövőre is Exkluzív Nappal nyit a kiállítás, ami azt jelenti, hogy ezen a napon az egyidejű rendezvény – amely újra a Budapest Motor Fesztivál lesz – zárva tart, így kizárólag a hajósoké a kiállítás. Így lehetőség nyílik nyugodt hangulatú tárgyalásokat folytatni a kiállítókkal. A további kényelem érdekében az Exkluzív Napon az emelt jegyár tartalmazza a parkolás díját is, elővételes jegy esetén akár a pavilontól néhány méterre a Hungexpo területén belül.


Másik újdonság a belépéssel kapcsolatban, hogy a hajóvezetői engedély már nem csak egy napon nyújt előnyt a jegyvásárlásnál, felmutatása esetén az első nap kivételével minden nap kedvezményes áron látogatható a Budapest Boat Show. A kiállításra év végéig, azaz 2017. december 31-ig regisztráció ellenében kedvezményes jegyvásárlásra nyílik lehetőség ezen az oldalon.


A kiállítás főtámogatója a Generali Biztosító Zrt., stratégiai partnere a Magyar Vitorlás Szövetség.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!