Innovatív hajómotorok a Suzukitól

 

A Magyar Suzuki Zrt. hajómotoros üzletága sajtótájékoztató keretében mutatta be a márka legújabb innovatív technológiai megoldásait, foglalta össze nemzetközi történetét és üzleti eredményeit, valamint ismertette a hajózási termékekkel kapcsolatos további céljait.

A Suzuki innovatív, megbízható megoldásainak és termékeinek köszönhetően az autók és motorkerékpárok mellett a hajómotorok gyártásában és értékesítésében is kiemelkedő eredményeket tudhat magáénak. A márka élen jár a hajómotorok gyártásában, a négyütemű Suzuki hajómotorok technológiája és teljesítménye pedig nemzetközi szakmai elismertségnek örvend. A Suzuki a japán és a thaiföldi gyáraiban 2014-ig 3 millió hajómotort gyártott.

A Suzuki hajómotorjait nyolc innovációs díjjal tüntették ki a négyütemű külmotorok kategóriájában. Legutóbb a DF350A 350 lóerős V6-os, négyütemű hajómotor nyerte el az IBEX nemzetközi hajóépítő kiállítás és konferencia innovációs díját. A kitüntetés a DF350A hajómotor által felvonultatott csúcstechnológiákat és a két hajócsavaros rendszerét ismerte el, ennek köszönhetően a hajómotor egyedülálló teljesítményleadást és iránystabilitást biztosít.

A Suzuki-hajómotorok gyártása nagy utat tett meg az elmúlt több mint fél évszázad alatt, és a márka azóta is élen jár innovatív megoldásaival. A vállalat mérnökei maguk is lelkes hajósok, akik szakértelmükkel mind arra törekednek, hogy az üzemanyag-hatékony, fejlett technológián alapuló hajómotorokat a tökélyre fejlesszék. A Suzuki Motor Corporation egyik friss fejlesztése a Suzuki Diagnostic System Mobile. Ez olyan ingyenes okostelefon-alkalmazás, amelynek segítségével a felhasználók költséghatékony módon, gyorsan és egyszerűen lekérdezhetik a hajómotorok adatait, ha bármi gondjuk adódna, így a szakszerviz is felkészülten, a megfelelő szerszámokkal, alkatrészekkel érkezik a javításra, karbantartásra.

Magyarországon 1999-ben kezdte el a hajómotorok értékesítését a Magyar Suzuki Zrt., ma pedig már vezető pozíciót foglal el a piacon. 2017-ben jelenleg a hajómotor-eladások 48 százalékos piaci részesedését tudhatja magáénak a márka (a Data House Kft. piaci adatszolgáltatása szerint). A hazai termékkínálatban a 2,5 lóerős kismotoroktól a 350 lóerős hajómotorig 77 hajómotor modell érhető el. A 10 lóerő feletti hajómotorok értékesítését támogatandó, a Merkantil Bank Zrt. működik közre a hajómotor-finanszírozási konstrukciójával a vállalat partnereként. „Hajómotorjaink minden kategóriában ugyanazt a minőséget nyújtják ügyfeleinknek. Modelljeinket a kis karbantartásigény, alacsony fenntartási költségek, innovatív technológia mellett a hosszú élettartam és kimagasló megbízhatóság, valamint erős teljesítmény jellemzi” – nyilatkozott a főbb termékelőnyökről Tóth Péter, a Magyar Suzuki Zrt. értékesítési igazgatója.

Abe Yoshinobu, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója

A Magyar Suzuki hajómotor-üzletága kiemelkedő teljesítményének köszönhetően regionális szerepet is betölt a kelet-közép-európai térségben, mivel az idén ősztől hazánkból irányítják az Észtországba, Lettországba, Litvánia, Fehéroroszországba, Csehországba, Szlovákiába, Romániába, Szerbiába, Bulgáriába és Albániába irányuló üzleti és kereskedelmi tevékenységeket. „A belföldi tendereken elért eredményeink is rendkívül inspirálók: a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányságnak az idén új hajómotorflottát szállíthatunk, valamint büszkék vagyunk a polgárőrséggel és a Baharttal megvalósult együttműködésünkre is” – tette hozzá Tóth Péter. Az ügyfelek elégedettsége mellett az üzletág itthon is kivívta a szakma elismerését: a 2016-os Budapest Boat Show újdonság pályázatán második helyezést ért el a hajózási felszerelések, vitorlák, motorok, kiegészítők kategóriájában.

A további fejlesztések érdekében a Magyar Suzuki Zrt. stratégiai partneri megállapodást kötött az egyedi innovációs megoldásairól ismert magyar Flaar Mérnöki Tervező és Szolgáltató Kft.-vel, amely cég eddig a legtöbb díjat nyerte el a Budapest Boat Show Újdonságpályázatán. A partnerség keretében a Flaar többek között mérnöki háttérrel támogatja a Suzukit, illetve a tendereken és kiállításokon együttműködésben vesznek részt.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!