Balszerencse-sorozat az antarktiszi luxusúton

A Silver Cloud először vágott volna neki az Antarktisznak, ám az út során semmi sem jött össze. Végül vissza kellett fizetni a jegyek árát, amely egyenként több mint négymillió forintra rúgott.

A Sliver Cloud luxustengerjárót az idén alkalmassá tették, hogy a sarkvidékre is elvihesse utasait. Nemcsak a hajótestet erősítették meg és a navigációs képességeit javították fel, de a kabinokat is teljesen felújították, némelyiket kibővítették. A korábbi 298 vendégről 254 főre csökkent a kapacitása (sarkvidéki területeken 200-ra), ám a különleges túrákért kért magasabb ár kompenzálta volna a kiesést.

Az első antarktiszi útja Buenos Airesből indult, és a Tűzföld csücskében, Ushuaiában ért volna véget. A 16 napos útra 12 100 fontért, azaz közel 4,3 millió forintért lehetett megvenni a legolcsóbb jegyet. Az úton azonban semmi sem úgy történt, ahogy eltervezték.

A rossz idő miatt már a november 15-re tervezett indulás is csúszott. Az első állomás az egyedülálló élővilágáról híres Valdés-félsziget kikötője, Puerto Madryv lett volna, ám a 60-80 km/h-s szél és a 6-8 méteres hullámok miatt egy nappal elhalasztották az indulást. Itt közölték az utasokkal, hogy a Nagy-Britanniához tartozó Falkland-szigetek fővárosát, Stanley-t törölték a programból.

Kétnapnyi hánykolódás után a tengerjáró kikötött Puerto Madrynban, ám ott ismét várni kellett a rossz idő miatt. November 20-án indult el újra, csakhogy néhány óra múlva az üzemanyagpumpa felmondta a szolgálatot, a hajó pedig tehetetlenül sodródott. Bár a fedélzeti mérnökök egy órán belül üzemképessé tették a tengerjárót, a hiba kivizsgálása és kijavítása érdekében a kapitány visszafordult Puerto Madrynba. November 21-re világossá vált, hogy a pótalkatrészt nem tudják időben leszállítani ahhoz, hogy a hajó folytassa az útját az Antarktisz felé.

A tengerjárót üzemeltető Silversea Expeditions minden utasnak visszafizette a jegy árát. Megszervezte azt is, hogy visszajussanak Buenos Airesbe, ott egy éjszakát töltsenek, majd onnan a hazafelé tartó útjukat is rendezték. Ezenfelül kedvezményt ajánlottak fel a következő foglalásukra. Az utasok persze csalódottak voltak, ám azt elismerték, hogy a társaság jól kezelte a helyzetet, a személyzet pedig végig kedves volt. A tervek szerint a Silver Cloud legközelebb december 1-jén indul az Antarktiszra Ushuaiából – írta az origo.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!