Elindult a Volvo Ocean Race

2017. október 24.
Címkék :

Az Alicante és Lisszabon közötti sprintszakasszal kezdetét vette a 2017–18 Volvo Ocean Race. A vasárnapi rajt több ezer szurkolót vonzott a spanyol kikötővárosba.

Vasárnap délután indult el a héthajós mezőny 45 ezer mérföldes útjára, amelyből az első szakasz mindössze 1450 tengeri mérföldes. A rajt idején 15-17 csomó körüli szél fogadta a mezőnyt.

A versenyzőknek két kört is kellett tenniük a part mellett a rövid up&down pályán, és izgalmas rajtot láthattunk. A legérdekesebb szituáció akkor alakult ki, amikor a Dongfeng hátszélben útjogot kért a balcsapásos Bruneltől, aki alatt jött a Mapfre szintén balcsapáson, tehát mindkét hajó halzolni kényszerült. A Brunel halzolt is, a Dongfeng alácsúszott és megállt, ám eközben a Mapfrén valami történt, mert csak az utolsó pillanatban tették át a grószt és az egész manőver valahogy siralmasra sikerült, ugyanis az immáron legfelső hajó, a Mapfre képtelen volt a code zerót behúzni, így tulajdonképpen mindhárman megálltak. A Mapfrét ezután meg is intették egy piros zászlóval.

Az előrejelzés szerint a rajtot követően 12 órával később érhetik el azt a pontot, ahol halzolniuk kell Cabo de Gata irányába egy kicsit frissebb szélért. A Gibraltári-szoros környékén aztán a szél akár 30 csomóig is felmehet. Ezután Madeirát kell kerülniük jobb kéz felől, és innen mennek elvileg Lisszabonba, ahova szombat délre várják menetrend szerint a mezőny elejét.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!