Czégai Péterék lettek a tengeri bajnokok

A XIII. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokságon a győzelmet szoros versenyben a Jedi Business nyerte a Kör-Ker Eibinger csapat előtt. Előbbit a korábban ötszörös magyar tengeri bajnok Czégai Péter kormányozta, utóbbit pedig Czap Zoltán.

Az utolsó, hatodik futamon egészen az utolsó kerülendő szigetig Czapék vitorláztak bajnoki pozícióban, mert a Czégai csapat csak harmadik volt, köztük pedig Soponyai Gézáék álltak a második helyen. Ilyen befutás esetén Czap Zoltánék pontazonossággal, holtversenyben az utolsó futam befutási sorrendje révén nyerték volna a bajnoki címet.

Csakhogy az utolsó pályajel szerepét betöltő szigetnél, két mérföldnyire a céltól, a vezető két hajó hibázott. Túlzottan közel vitorláztak a parthoz a szigetet kerülve és annak takarása lelassította őket annyira, hogy a nagyobb íven kerülő Jedi Business csapat az élre állhatott, és az itt szerzett előnyéből sikerrel őrzött meg két hajóhossznyit a célig.

Összetettben a Soponyai Géza irányította Klaszik Építő lett a bronzérmes. Ez a három hajó kiemelkedett a mezőnyből, amelyben viszont a további helyezésekért szintén változatos küzdelem zajlott.

A részletes eredmények megtalálhatók ide kattintva.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!