Kiválóan sikerült az Alsóörsi Szezonzáró Regatta

2017. október 10.
Címkék :

Az idén hagyományteremtő szándékkal rendezték meg az első Alsóörsi Szezonzáró Regattát az Alsóörs Marinában.


A regisztrációt követően mindenki reggelizhetett, hiszen a kikötő konyhája nagyszerű krémekkel, teával, friss péksüteménnyel várta a vendégeket. A gyors kormányosi értekezletet követően a csapatok vízre szálltak és a pályára hajóztak. A szél ekkor már egyre erősödött, de a rajt 11.00 órakor Alsóörsről rendben elment. Az első pályajel Almádi volt.

A rendezőség az erős szélre, valamint arra való tekintettel, hogy elsősorban hobbivitorlázók vettek részt a klubregattán, már az első szakaszt lerövidítette Káptalanfüredig, majd az első hajók innen az alsóörsi betétbója fele indultak, azt követően pedig Csopakra. Szem előtt tartva a biztonságot, a mezőnyt Csopakon a rendezőség befuttatta és mindenki épségben a partra ért.

A nap legfontosabb vendégei viszont nem a versenyzők voltak, hanem a gyerekek. A rendezők bemelegítésként az ifjú vendégeknek egy légvárat szerveztek, amit szinte minden gyerek – és néha egy-egy anyuka is kipróbált. Aztán amikor elfáradtak a Marina műhelyében berendezett kézműves-foglalkozáson vehettek részt.

A futam után a gyerekek ügyeskedtek, az apukáknak volt elegendő idejük, hogy a hajókat elpakolhassák és előkészüljenek a télre. 17.00 órakor díjkiosztó következett, ahol természetesen elsőnek a kis vendégek vehették át az ajándékokat, majd következett a vitorlásverseny eredményhirdetése YS-I, YS-II és YS II kategóriában, illetve a különdíjak és a vacsora.

Versenyeredmény abszolút

Versenyeremény osztályonként

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!