Eredményes szezont zárt a Bahart

A rekordokat hozó 2016-os évhez hasonlóan, az idén is sikeres és eredményes főszezonon van túl a Bahart. Külön kiemelésre méltó a komp várható újabb rekordja és a társaság beruházási teljesítményének időarányos volumene, amely nagyban hozzájárult a stratégiai célok megvalósításához, a társaság idei évre tervezett modernizációjához.

A sajtótájékoztatón Kollár József vezérigazgató a konkrét eredmények ismertetése előtt kiemelte annak fontosságát, hogy a társaság a stratégiai célok megvalósításán tudatos és következetes munkával dolgozik, amelynek révén a gazdasági eredmények mellett a szakmai partnerkapcsolatok és a társadalmi szerepvállalás terén is fontos sikereket ért el az elmúlt két évben. Az egyébként öt évre szóló 364 célfeladatból, a stratégiai időszak első másfél évében már a feladatok egyharmadát sikeresen zárta le a társaság, és év végére ez az arány már eléri az öt évre tervezett feladatok felét.

A Bahart a beruházási terve alapján a 2016–2017-es időszakban összesen mintegy 1,5 milliárd forint saját forrást fordít ezekre a beruházásokra. A Balatoni Hajózási Zrt. tavaly adta át a forgalomnak a Siófok katamaránt, valamint húsvétkor a Nemzeti Regatta motorost, majd az idei főszezonra a Kossuth kompot. Mindenképpen ki kell emelni a műszaki ágazat 1–8 havi teljesítményét a beruházások, fejlesztések, karbantartási munkák tekintetében. A Nemzeti Regatta motoros és a Kossuth komp felújítása, a két vitorláskikötő bővítése mellett számos munkát hajtott végre az ágazat. A hajókra az első fél évben 211 millió forintot, a kikötőkre 155 milliót, egyéb beruházásokra 101 milliót költött a társaság. A teljes féléves beruházási teljesítmény volumene megközelítette az 500 millió Ft-ot (497 millió), ami a teljes 2015. évi beruházás összértékével azonos, és jelentősen több a 2013-as és 2014-es éves értéknél. Az éves beruházási teljesítmény összességében 800 millió Ft felett várható. A kétéves időszak alatt – a hajópark korszerűsítése és a kikötőfejlesztések mellett – jelentős erőforrásokat fordít a társaság a műszaki háttér, az informatikai támogatás és a biztonságtechnika fejlesztésére is.

A sajtótájékoztató következő részében Dónucz László értékesítési és forgalmi igazgató tartott beszámolót az értékesítés és marketing témakörben végrehajtott újításokról, akciókról.
A hajózási szolgáltatásokat és élményeket az idei szezonban 23 motoros hajóval és 4 komppal biztosította a társaság. A Siófok katamarán tavalyi teljes körű felújítását követően a Bahart az idén ismét az utasigényeknek megfelelően átépített hajókat bocsátott vízre az utazóközönség számára, a Nemzeti Regatta nevű motorost, majd a szezon közepére a felújított Kossuth kompot.

A menetrendi hajózásban a főidényben továbbra is elérhető volt a Bahart által üzemeltetett 22 kikötő összesen 48 útvonalon a hajójáratokkal. A különféle hajózási lehetőségekről – beleértve a települések közötti menetrendi, illetve az adott kikötőben szolgáltatást biztosító séta- és programhajókat – naprakész tájékoztatást adott a társaság tavaly megújított honlapja a főoldalon elhelyezett hajózási lehetőség kereső segítségével. A menetrendi jegyek mellé minden utas megkapta a célállomásokon működő partnereink ajánlatait is, így számos szolgáltatást tudtak a kuponokkal kedvezményesen igénybe venni. A széles körű régiós kártya- és egyéb kuponkedvezmények (20-25-féle) elfogadása mellett, a saját kedvezmények körét tovább bővítve, 2017-től a Bahart-kártya több típusának bevezetésével a listaárakhoz képest akár 20 százalékkal kedvezőbb díjakon vehető igénybe a Bahart minden személyhajózási és kompszolgáltatása. Az ajándékkártya révén pedig már hajózási élmény is adható szeretteinknek. Az idei évben a gyerekek számára is tartogattak meglepetést, a Playmobil gyerekjegy megvásárlásakor egy ajándékfigurát is kaptak a gyerekek.

A főidényi programhajó-kínálat – figyelembe véve a tavaly elvégzett utaselégedettség-mérés eredményeit is – tovább színesedett, újabb programokkal bővült például a gyerekeknek szóló Varázshajó szolgáltatás, és az idén is várták az utasokat borkóstolós hajóval, bulihajókkal, kulturális programot kínáló élményhajóval, valamint a közkedvelt Minimax gyerekhajóval. Az idén először az utóidény első hetében is kínált még előre meghirdetett időpontokban programhajókat a Bahart, ezzel is hozzájárulva a térség azon céljához, hogy a főszezonon kívül is kínáljon a régió színvonalas szolgáltatásokat az idelátogatóknak. 2016-ban hagyományteremtő céllal hívta életre a Bahart a Nemzeti Regatta Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválját. Június 10–11-én már 38 település mérhette össze tudását a különböző versenyszámokban, így vitorlásversenyen, főzőversenyen, parti bemutatkozáson és sárkányhajó futamokon. A vitorlásverseny győztes településének– Alsóörs – nevét viselheti a 2018-as hajózási szezonban a Nemzeti Regatta nevű motoros hajó. Hasonlóan magas látogatottságot ért el az év során lebonyolított 3 kompkoncert is, neves fellépőkkel a Balaton közepén.

A sajtótájékoztató záró részében Veigl Gábor gazdasági és stratégiai vezérigazgató-helyettes adott tájékoztatást a legfontosabb forgalmi adatokról és gazdasági eredményekről. A személyhajózás esetében az első hét hónap kiemelkedő forgalmi adatokat hozott, majd az augusztus eleji kánikula a napközben biztosított, elsősorban menetrendi hajószolgáltatás esetén az előző év azonos időszakához képest már kisebb visszaesést eredményezett. Ennek ellenére az első nyolc hónap 2 százalékkal magasabb utasforgalommal zárt a tervezetthez képest, és meghaladta a 660 ezret. A tavalyi bázishoz képest pedig mindössze 2 százalék volt az elmaradás. Köszönhetően az utasforgalomnak és a kismértékű díjmódosításnak, az üzletág árbevétele 6,4 százalékkal, 648 millió Ft-ra emelkedett a tavalyi év azonos időszakhoz képest.

A kompközlekedés vonatkozásában még pozitívabb eredményekről számoltak be. Az utasszám tekintetében még a rendkívül magas bázist is sikerült 2,8 százalékkal növelni az első 8 hónapban, a szállított járművek száma 3,5, a kerékpároké 9,5 százalékkal emelkedett. Az előző évhez képest két héttel korábban köszöntötték az egymilliomodik utast. Ezek alapján reális esély mutatkozik arra, hogy az üzletág megdöntse a tavalyi éves rekordforgalmat. A forgalomnövekedés és a személyjegyek díjának minimális emelése 10,9 százalékos árbevétel-emelkedést hozott január és augusztus között, és meghaladta a 836 millió forintot. A vitorlás ágazat szintén számos pozitív eredményt tud felmutatni a főidény végig, ezek közül mindenképpen említésre méltó a fonyódi kikötő bővítése kapcsán az új helyek értékesítése, valamint az alsóörsi kikötőfejlesztés előre hozott befejezése. Az értékesített helyek száma növekedett számos további kikötőben, amelyek közül Szigliget és Balatonszemes mindenképpen kiemelhető. Az időben eltérő számlázásokból fakadó árbevétel-elmaradás így csak időleges, és az év végére terv szintű teljesítés prognosztizálható. A forgalmi adatoknak megfelelően kedvezően alakul a társaság árbevétele is, a fő üzletágak, valamint az egyéb főtevékenységek árbevétele az év első nyolc hónapjában meghaladta a tavaly regisztrált adatokat.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!