Érdekesebb lesz az Amerika Kupa

Katamaránok helyett egytestű hajókkal versenyeznek majd a Amerika Kupa következő, 36. kiírásában – erősítette meg a címvédő Team New Zealand.


A legutóbbi győztes, illetve a kihívók között rekorder Luna Rossa jelenleg a lebonyolításról egyeztet, amely szerint 2021-ben Auckland lenne a helyszíne a megmérettetésnek. A címvédő csapat közleménye szerint egy tervezői csoport, amelyet Dan Bernasconi, az Emirates Team New Zealand dizájnfőnöke vezet, több izgalmas koncepción dolgozik, hogy végül megalkossa az AC36 osztály szabályzatát.

A tájékoztatás kitér arra is, hogy a címvédő már egyeztetett több potenciális kihívóval, és a megbeszélések alapján egységes a szándék, hogy legközelebb egytörzsű hajókkal versenyezzenek. Az érintettek szerint ezáltal érdekesebbé válnának a párharcok, és az új hajók a profi legénységek minden tagja számára kihívást jelentenének.

A további részleteket a hónap későbbi részében jelentik majd be – tette hozzá a Team New Zealand, amely a júniusi döntőben 7:1-re nyert az amerikai Oracle Team USA ellen Bermuda partjainál. Az 1851-ben életre hívott Amerika Kupán legutóbb 50 lábas (15 méter) katamaránokkal vetélkedtek az ezüst teáskancsóért, a világ legrégebbi sporttrófeájáért – írta az nso.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!