Luxushajó vesztegel az óceánon

2017. szeptember 13.
Címkék :

Amikor az utasok szeptember másodikán, Miami kikötőjében a Norwegian Escape nevű luxushajó fedélzetére léptek, pontosan tudták, hogy hová tartanak. Ma, a tervezett út vége után három nappal fogalmuk sincs róla, de azért jól érzik magukat.

Az óceánjáró nagyjából négyezer vendéggel egyhetes karibi kirándulásra indult. Belize, Honduras, Mexikó érintése után, 9-én, szombaton kellett volna visszatérnie Miamiba, de az utasokkal már 5-én, kedden közölték, hogy a két tervezett mexikói kikötőt a hajó kihagyja.

Az óceánjáró két nappal korábban indult vissza Floridába, hogy még az Irma hurrikán előtt odaérjen, hogy a miami utasoknak legyen még idejük hazaérni, és megtenni a lehetséges óvintézkedéseket. A többieknek szintén felajánlották, hogy partra szállhatnak, és megpróbálhatnak hazajutni, csakhogy ez nem túl egyszerű feladat egy evakuálás alatt álló városban.

Az utasok másik lehetősége az volt, hogy a hajón maradnak. Ebben az esetben azonban vállalniuk kellett egy utazást, amiről nem tudhatták, hogy merre tart, és azt sem, hogy meddig. Minden az Irma szeszélyén múlik, hiszen a kapitány egyetlen célja az volt, hogy elkerülje a hurrikánt. A többség mégis úgy döntött, hogy ez utóbbi lehetőséget választják.

A Norwegian Escape csütörtök este másodszor is kihajózott Miami kikötőjéből, és azóta járja az óceánt. A hajót üzemeltető Norwegian Cruise Line mindent megtesz azért, hogy az utasai jól szórakozzanak: többek között korlátlan étel- és italfogyasztást ajánlottak fel nekik. Az óceánjárón egyébként is nehéz unatkozni: mozi, kül- és beltéri medencék, élményfürdő, edzőtermek, könyvtár, sportpályák, játéktermek, valamint számtalan bár és étterem van a fedélzetén.

Azt még kedd délután sem lehet tudni, hogy luxushajó mikor térhet vissza Miamiba, mert a hurrikán ugyan elvonult, a kikötőt azonban megrongálta, és időbe kerül, mire újra alkalmassá teszik az óriáshajók fogadására. Az utolsó információ szerint a Norwegian Escape helyi idő szerint hétfőn este elhagyta a mexikói Cancún kikötőjét – írta a 24.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!