5 olimpiai kvóta

rio-og-2016A Palma de Mallorcán zajló 47. Trofeo SAR Princesa Sofia nagyszerű eredményeket hozott: Érdi Mári és Cholnoky Sára is olimpiai kvótát szereztek. Így most már biztos, hogy az olimpiai vitorlás- és szörf számokban 5 magyar versenyzőnek is szurkolhatunk.

Nagy sikerrel zárult a 47. Trofei SAR Princesa Sofia, hiszen Érdi Mári a női Laser Radial Éremfutamán a 9. helyen futott be, így összetettben megszerezte a 8. helyet. Már a helyezés is fantasztikus, de mindehhez hozzájárul az is, hogy így Rióban ő is az olimpikonok között lesz.

Erdi_Mari

Cholnoky Sárának a verseny kicsit nehezebb volt, mert a harmadik és negyedik futamok után visszaszorult az Ezüst-csoportba. Teljesítményét azonban folyamatosan javítani tudta, így minden nehézség ellenére svéd ellenfele, Fanny Baumann előtt végzett. Ezzel biztos résztvevőjévé vált az olimpiai csapatnak.

Cholnoky_Sara

Berecz Zsombor az Éremfutamot megnyerte, összetettben a 7. helyet szerezte meg. Ő azonban az olimpiai kvalifikáció miatt nem izgult, hiszen azt már 2014-ben bebiztosította magának.

Berecz_Zsombor
Érdi Mári, Vadnai Benjámin, Berecz Zsombor a vitorlások, míg Gádorfalvi Áron és Cholnoky Sára a szörfösök között lesz ott Rióban az olimpiai mezőnyben.

Forrás: Nemzeti Sport, Magyar Vitorlás Szövetség

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!